A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)
Bökönyi Sándor: A lebői 1956-os ásatás gerinces faunája
Öz — Capreolus capreolus L. A hazai őskori telepeinken előforduló két Cervidafaj közül mindig az őz szerepel kisebb számmal. Ez a helyzet Lebőn is, bár itt az őz számaránya erősen megközelíti a szarvast. Az őznek ezt a viszonylagosan kisebb számarányát Boessneck; azzal magyarázza, hogy az akkori, a mainál erősebben beerdősődött területen túlságosan erős volt számára a szarvas konkurrenciája, emellett természetes ellenségei is nagyobb számmal éltek mint ma. 78 A lebői őzek eléggé nagytestű állatok voltak, legalábbis méreteik alapján a nagyobb európai szubfosszilis őzek közé tartoznak. Mandibula Lebő A4 Lebő B 2 Obermeilen 79 Pürkelgut 80 Gímszarvas — Cervus elaphus L. A gímszarvas — az őstulokkal felváltva — hazai őskori lelőhelyeink leggyakoribb vadállata. Külföldi hasonlókorú lelőhelyeken olykor a magyarországi gyakoriságát is felülmúlja, különösen Svájcban, ahol a neolithikum elejét éppen róla »szarvaskor«-nak nevezték el. Ottani gyakoriságára jellemző, hogy pl. a Wauwilersee melletti Egolzwil 2 cölöpépítmény neolithikus anyagában előforduló 910 emlős egyedből 250 gímszarvas. 81 A neolithikum embere húsa és bőre hasznán kívül azért vadászta szívesen, mert csontjait és főleg agancsát sokféle eszköz készítésére felhasználta. (Az agancs akkori értékére jellemző, hogy a vetett agancsot is begyűjtötték; ilyeneket gyakran találhatunk őskori lelőhelyeink anyagában.) A szubfoszilis szarvasoknak a maiakhoz viszonyított nagyobb termetére már több szerző felhívta a figyelmet. A lebői szarvasok is nagytestűek, még más neolit lelőhelyek szarvasaihoz képest is. Őstulok — Bos primigenius Boj. Az őstulok a lelőhely leggyakoribb vadállata. Érdekes, hogy a két vadmarha, a bölény és az őstulok aránya hogyan változik az idők folyamán. Pl. Németországból a jégkorszakból egészen a Miindel-Riss interglaciálisig alig egy-ikét őstuloklelet ismeretes. A Mindel-Riss interglaciális után kezdenek elszaporodni az őstulkok, de 78 J. Boessneck: Zur Grösse des mitteleuropäischen Rehes (Capreolus capreolus L.) in alluvial-vorgeschichtlicher und früher historischer Zeit. Zeitschr. f. Säugetierkunde. 21(1956) p. 121. 79 E. Kun: Die Fauna des Pfahlbaues Obermeilen. Vierteljahresschr. d. Naturf. Ges. in Zürich. 80(1935) p. 260. 80 J. Boessneck: op. cit. p. 122. 81 К. Hescheler u. J. Rüeger: Die Wirbeltierreste aus dem neolithischen Pfahlbaudorf Egolzwil 2 etc. p. 312. YTandibulatest magassága a Mi-nél Pi-Pa Mi— м 3 Diastema hossza 18 27,5 — 43,8 17,5 28 — 41,5 — — 38 — — 29 39 — — 26 36 — — 27 37 — 17,8 28 41 — 18,5 27,8 38 — 20 28,5 — 19,5 28,5 — 72
