A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)
Bökönyi Sándor: A lebői 1956-os ásatás gerinces faunája
okát már akkor kutattuk, mikor egyes Körös-kultúrás lelőhelyek faunáját vizsgáltuk. Akkor több régész-szerző adatai alapján a szarvasmarha uralkodó szerepét még csak a Körös-kultúra háziállatfaunájára vonatkozóan állapítottuk meg, okául a domesztikáció alapjául szolgáló őstuloknak a kultúra területén való gyakoriságát, könnyű szelídíthetőségét és a szarvasmarha hármas (hús-, tej- és erőtermelő) hasznosítását hoztuk fel. 25 Manapság már számos neolitikus lelőhely anyagát megvizsgálva, az egész neolitikum minden kultúrájára és időszakára vonatkozóan megállapíthatjuk a szarvasmarha uralkodó szerepét a háziállatfaunában. Külföldi neolit telepeken nem mindig ez a helyzet. Ezzel kapcsolatban legyen elég itt csak Kuhn adataira hivatkoznunk, aki több svájci lelőhelyet említ, ahol a sertés, ill. a juh-kecske-csoport megelőzi a szarvasmarhát gyakoriság terén. 26 Nobis ezeket a különbségeket is a földrajzi környezet hatásának tulajdonítja. 27 A háziló, mely Lebőn is hiányzik^ a magyarországi neolitikum egész ideje alatt sehol sem szerepel a telepek állatmaradványai között. A vádló is csupán egy-két lelőhelyről ismeretes, a háziló hiányát azonban neolitikus faunáink egyik jellemző vonásának tartjuk. Valószínű, hogy a ló mint háziállat először az аепеоШкитпЪап vagy a rézkorban kerül be Magyarországra, nagyobb tömegben, tehát elterjedten azonban csak a bronzkor kezdetén lép fel. (Tószeg legalsó rétegeiben már gyakori. 28 ) Ez egész Közép- és Nyugat-Európában általános jelenség. 29 Ezek után rátérünk az egyes fajok egyenkinti tárgyalására. Ponty — Cyprinus carpio L. A ponty a harcsa után második leggyakoribb őskori halunk. Európában már a jégkorszak előtt honos volt, a pleisztocénban azonban az eljegesedés elől Európa déli részeibe húzódott vissza, ahonnan a jégkorszak után természetes, ill. mesterséges úton jutott el újra északra. Az őskori telepeken — így a lebőin is — többnyire igen nagytestű pontyok maradványai kerülnek elő. Harcsa — Silurus glanis L. A harcsa őskori lelőhelyeink leggyakoribb hala, amely csaknem minden őskori lelőhelyünkön előfordul. Hankó a harcsát őseurópai fajnak tartja. 30 A hazai pleisztocénből először Leidenírost mutatta ki, aki egy, a Tiszából előkerült koponyát írt le. 31 Külföldről Deger25 S. Bökönyi: op. cit. p. 12. 26 E, Kuhn: Zur Quantitativen Analyse der Haustierwelt der Pfählbauten in der Schweiz. Vierteljahresstihr. d. Naturf. Ges. in. Zürich. 83(1938) p. 253—262. 27 G. Nobis: loc. cit. 28 S. Bökönyi: Die Wirbeltierfauna der Ausgrabungen in Tószeg vom Jahre 1948. Acta Arch. Hung. 2 (1952) p. 71—113. 29 К. Hescheler u. E. Kuhn: Die Tierwelt. In: O. Tschumi: Urgeschichte der Schweiz. Frauenfeld 1949. Bd. I. p. 304.; Fr. Hancar: Das Pferd in prähistorischer und früher historischer Zeit. Wiener Beitr. z. Kulturgesch. u. Linguist. XI. Wien — München 1956. p. 29, 30, 35. 30 Hankó В. Magyarország halainak eredete és elterjedése. Közi. a debr. Tisza I. tud. egy. állat, int.-éből. 10 (1931) p. 30. 31 Leidenfrost Gy.: Magyarországi fosszilis Siluridák. Földt. Int. Évk. XXIV <1916) p. 334. 34
