A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

In memoriam - Banner János: Cs. Sebestyén Károly, 1876–1956

•akarattal, az ő vezetésük mellett. Nem ok nélkül írja Móra Ferenc a Hűtlen Szeged с elbeszélésben: » .. . Szeged az ántivilágban úgy is csinált valami sus­kust Dorozsma ellen a kun puszták perében, amiben az a kőbárány volt a ko­ronatanú, amelyik most be van falazva a fogadalmi templom előtt a Sebestyén­toronyba Három irányban is hadakozott a fenntartása érdekében. Felvilágosító cik­ket írt 16 s míg bele nem fáradt egyik nyilatkozatot a másik után adta; 1 ' keresz­tülvitte, hogy műemlékké nyilvánítsák, 18 majd a tudományos nyilvánosság elé tárta előbb a torony felfedezését és kibontását, 10 az egymás után épült öt temp­lom alapjainak ásatási eredményeit, 20 később Szeged középkori templomai 21 cí­men összefoglalja e téren végzett kutatásainak lényegesen kibővített és más templomokra is vonatkozó eredményeit. És mindezek eredményeként a torony — bár lebontásáról és más helyen történő felépítéséről komolyan szó esett — ma is az eredeti helyén állva hir­deti a középkori Szeged kultúráját. Ez az Árpád-kori emlék és az egymás után következő templom alapok to­vábbi kutatásra serkentették. így í~ta meg — széles körű irodalmi ismerettel és forrás kritikával — szegedi vár történetét 22 és az Algyői templom с tanul­mányát. 23 Ezekkel a munkákkal, azok szemmel látható eredményeivel sokkal több adattal, helyes felismeréssel járult hozzá a város és környéke építészettörténe­tének megismeréséhez a legrégibb időktől a XVIII. századig, 2 ' 1 mint bárki előtte és utána. Az a rendszerező munka, amely a húszas évek imásodik felétől — nem utolsó sorban az egyetemi régészeti intézet kutatásaitól is ösztönözve — újra 15 Móra Ferenc, Szegedi tulipántos láda. I. 18. — L. még uo. 86—90. »Sebestyén Károly kollégám nélkül szétveri a csákány már előkerülése előtt az első szegedi ke­resztény templom maradványait, amelynek harangja már a tatárjáráskor jajveszé­kelt az Úristenhez. Uo. II. 94—95. 16 A szegedi Szent Demeter templom. Szeged, 1924. I. 13., 17. — A Szent Deme­ter templom bontása. Uo. 1925. III. 1. — Szegedi szenzáció a fővárosi lapokban. Mi­niatűrök az öreg templom tornyában. Uo. 1925. III. 10. — A Demeter templom tor­nya nem volt minarett. Uo. 1925. II. 11. — Emelkedett-e a Szent Demeter templom talaja? Délmagyarország, 1928. XI. 13. — A templomtéri régi torony. Szegedi Napló, 1929. XII. 25. — A szegedi csonka orony. Műgyűjtő, 1930. 290—294. — A szegedi Ár­pádkori torony délfranciaországi másai. Szegedi Szemle, IV. (1931) 2—4. sz. — Mikor épült a templomtéri Szent Demeter torony? Szegedi Szemle, IV. (1931) 22—24. 17 Móra, i. m. II. 88. — L. e sorok írójának cikkét: A csonkatorony vitájához címen. Szegedi Napló, 1926. VIII. 20. 18 Móra, i. m. II. 87. 19 A szegedi Szent Demeter templom bontása. Dolg. I. (1925) 61—74. — A sze­gedi Szent Demeter templom építéstörténete. Dolg. III. (1927) 188—208. Mindkettő német kivonattal. 20 Ásatások a szegedi Templomtéren. Dolg. VIL (1931), 205—212. Német kivo­nattal. 21 Szeged Városi Múzeum Kiadványai VIII. (1930). Német kivonattal. 22 A szegedi vár legrégibb története. Dolg. II. (1926) 141—157. — Szeged közép­kori várai. Uo. IV. (1928) 257-273. 23 Dolg. V. (1929) 132—138. Mindhárom német kivonattal. 21 Szegedi tüzelő és fűtő berendezések a XVIII. században. Dolg. VII. (1931) 213-226. Német kivonattal. 255

Next

/
Thumbnails
Contents