A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Szelesi Zoltán: Adatok Szeged XIX. századi képzőművészetéhez

-hírnévnek örvendtek. Ezek közé tartozik: Rákosi (Krebsz) Nándor, Joó Ferenc, Xandau Alajos és id. Vastagh György. Művészetükben a reformkori helyzettől eltérően már nem kizáróan a portréé az elsőség, hanem munkásságukban a történelmi téma és főleg az életkép jutnak jelentősebb szerephez. A nemzeti elnyomatás idején kivirágzott történeti festészet itteni művelői közé tartozott, a kimagasló tehetségű Rákosi (Krebsz) Nándor (1832—1884),

38 aki portrék és tájképek mellett: »Martinuzzi végpercei-«, «-Hunyadi László elfogatása« és »Mátyás bevonulása Budára« című alkotásait, a múlt század hatvanas éveiben festette meg. .Atyjának, Krebsz Mihály szegedi vaskereskedőnek, két szobára való képgyűjteménye, annak idején nagy helyi érdekességnek számított. Nándor fiát az öreg Krebsz szintén kereskedőnek szánva, Aradra adta inasnak. A szabadságharcot a fiatalember, mint önkéntes, derekasan végigküzdötte, s egyik lelkes hadnagya volt az említett szenttamási ütközetnek. Emiatt ч Bach-korszak idején bebörtönözték, majd utána egyszerű közkatonaként, a császári hadseregbe kényszerítették. Itt egy alkalommal leesett a lóról s agyrázkódást szenvedett, ami miatt leszerelték. Több évig tartó felépülése alatt bontakozott ki benne a művészet utáni vágy. 1855-ben atyjával nagyobb külföldi utat tett meg, a világvárosok képtárait tanulmányozta. Végül Velencében kikötve, Telepy Károly lakótársa lett. Mestere; az itt tartózkodó osztrák festő, Blaas Károly volt. Hosszabb ideig élt Itáliában, majd 1866-ban hazatért Szegedre. Pár év múlva megnősült s a pikturát elhanyagolva, a vidéki gazdálkodó életét élte. Nemsokára azonban rájött igazi hivatására és felköltözött Budapestre. Rajztanári állást vállalt és illusztris megrendelőinek (Erzsébet királyné, Horváth Mihály, Trefort Ágoston stb.) arcképein kívül, vidéki templomok (egri-, szepesi- és a kalocsai egyházmegyék) számára oltárképeket festett. A közmegbecsülésnek örvendő szegedi művész fiatalon, alig 52 éves korában tüdővészben hunyt el. Romantikába oltott klasszicista szellemű alkotásai, ismeretlen helyeken szétszórva lappangnak, nagy hiányára a műveit nélkülöző helyi közgyűjteménynek. Szegeden, majd a környékbeli Szatymazon élte le jobbsorsra érdemes életét Joó Ferenc (1832—1880),

39 aki egy helybeli szabómester fia volt. Miután az alapfogalmakat itthon, Vastagh Sándor János keze alatt elsajátította, komolyabb tanulmányait 1842-től kezdve Bécsben, az akadémián és Münchenben végezte. A negyvennyolcas szabadságharcot közlegényként küzdötte végig, utána hazatérve szülővárosában, Szegeden telepedett le. Hamarosan megnősült és a »sáncparton«, a mai Zrínyi utcában lévő kis földszintes házának szobácskájában rendezte be »műtermét«. Itt festegette a szegedi vagyonosabb polgárok arcképein kívül, a templomi lobogók szentképeit és nem ritkán a helybeli iparosok, kereskedők cégtábláit is. Életében felesége halála (1863) végzetes változást jelentett. Bánatában inni kezdett. .Végül is eladósodva^ magára hagyatva halt meg. Fiatalkori önarcképén (1830) és két (1844- és 1886-ban fes37 Reizner János: A régi Szeged. Szeged, 1884. 20. 38 Irodalom: SzH 1859. 43. sz.; 1862. 30. sz..; 1863. 33., 36., 58. és 60. sz.; 1864. 35:, 51., 64. és 101. sz.; 1866. 15. sz.; 1875 65. sz.; Reizner J.: i. m. 407.; Czimer Károly: A Szeged-Belvárcsi Kaszinó százéves története (1829—1929). Szeged, 1929. 115.; Naményi bajos: Rákosi Nándor. Művészet, 1908. 345—347.; Bálint Sándor: Egy elfelejtett szegedi festő. Dm 1943. 154. sz. 89 Irodalom: SzN 1880. 223. sz.; SzH 1891. 282. sz.; Reizner J.; i. m. 407.; Czimer K.: i. m. 172., 175.; ÉML 1935. I. 514.; Lyka K.: i. m. 37.; Szelesi Zoltán: Joó piktor rossz sorsáról. Dm 1955. dec. 30.; Bálint S.: i. m. 276. 188