A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957 (Szeged, 1957)

Banner János: Mit adott Hódmezővásárhely a magyar régészetnek?

A gorzsai Héthalom dűlőben feltárt germán temető

65 egyetlen arany éremmel jól keltezett sírja tette lehetővé az Alföld ezen a szakaszán, egyebek közt a város területén is több helyen talált germán síroknak a gepidákhoz kötését. Sajnos, az egész népvándorláskorból jóformán ennyi az eredmény, mert az alig-alig mutatkozó néhány húnkori töredéken kívül, csak néhány avar sírról

66 számolhatunk be, pedig ezen a területen, amely a hasonlókorú leletekben annyira gazdag csongrádmegyei, Szeged környéki lelőhelyekkel az őskortól kezdve mindig élénk kapcsolatot tartott fenn, bizonyára több temető is van, a többiekéhez hasonló jelentős sír számmal. Ezek felkutatása a jövő feladata. Elérkeztünk az avarkort követő, a honfoglalás korát közvetlenül megelőző s részben még azon túl is terjedő emlékek kutatásának kérdéséhez, amelynek elhanyagolásáért az utóbbi időben nem mindig igazságos, elmarasztaló ítéletet kapott a magyar régészet. Ez az a pont, ahol — nyíltan kimondjuk — igazságtalanul vádolták sovinizmussal a kutatókat, pedig ha tárgyilagosak akarunk lenni, valóban nem erről van szó. A múzeumok — és ebben nem kivétel a Nemzeti Múzeum sem — leginkább azért ásattak, hogy kiállítási szekrényeikben újabb, de lehetőleg mindig tetszetős anyagot mutassanak be a látogatóknak. Tisztelet azoknak az ásatóknak, akik egész temetőket, vagy telepeket tártak fel s nem hagyták abba a munkát, ha szép bronzveretes sírok helyett, már csak elrozsdásodott vaskések, karikák kerültek elő. Nem volt ebben különbség sem az avar, sem a szláv, sem a honfoglaló magyar temetők feltárása közt, ami természetesen igen nagy hiba volt minden téren, így a leletekben kevéssé gazdag szláv sírok esetében is. Itt létüket azonban soha senki sem tagadta. Bizonyítani kívánjuk az elmondottakat. Hampel József a millenium idején kiadott első honfoglaláskori corpusban még nem látta tisztán a leleteket, de hogy vannak, azt már akkor sem tagadta. »A meghódítottak közt — írja — lehettek szlávok, avarok, bajorok, frankok, gepidák, bolgárok, dalmaták, itáliaiak s bizonyára e sokféle néptől is van hagyaték a IX—

X. századi emlékek közt, de archeológiai és néprajzi ismereteink még nem jutottak odáig, hogy az egyes meghódoló népek hagyatékából mindegyiknek odaítéljük a maga holmiját.-«

67 De a századfordulón már félreérthetetlenül írja: »Soros temetőink sírját nem vetettük egybe a délszláv szomszédok egykorú temetőivel és nem kerestük az analógiákat Cseh- és Lengyelországban, meg az Elbe melletti egykor szláv területeken. Megtették helyettünk szláv kartársaink... Nincs okunk tárgyilagos egybevetéseiknek az eredményét kétségbe vonni mely odaszól, hogy e korbeli soros temetőink túlnyomó zöme szlávoktól száimazik.«

68 Es ettől kezdve, ha itt-ott kerültek is még olyanok, akik a hasonló leletek származását tagadták, a komoly kutatók egy percig sem vonták kétségbe a leletek eredetét. Hogy kimondott szláv kutatás — a legújabb időkig — nem volt, azt bajos volna tagadni, de a tervszerűtlenül végzett munka kimondott avar, germán, honfoglaló magyar vagy középkori magyar kutatásról sem beszélhet, mint ahogy a régebbi korok kutatása is csak véletlenül felbukkanó leletek nyomán indult meg. 05 MAG. 1933. 376—380., Dolg. 1933—34. 251—271. Banner J. 66 Dolg. 1937. 89—104. Bálint A. 67 Hampel J., A honfoglalási kor hazai emlékei. Pauler—Szilágyi. A magyar honfoglalás kútfői. 1900. Kny. 5. 68 Ua. Ujabb tanulmányok a honfoglalás-ikor emlékeiről. 1907. 20. 10 145