A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956 (Szeged, 1956)

Banner János: Móra Ferenc levele Pósta Bélához

lódnak a hamuval telt vermek, csak ki kellene őket kotorni. Klasszikus helyek ezek Szegedtől le a Tisza vonalán, — csak a pénzünk több volna, és én mozoghatnék könynyebben. Persze én két hét múlva már olyan becsületes könyvtáros leszek, mintha soha nem ásattam volna, s a jövő ilyenkorig nem archaeologizálunk. A Dovassírok publikálására még is időt szakítok, ha csak lehet,

9 a Kremenyáknak egészben раЩ ismertetésére, aminek a lovastemető csak epizódja, Hampel úr a monografikus formát ajánlja. De hol van nekünk arra pénzünk, időnk és tudományunk! — Nagyságos Uram érdeklődését alásan köszönve és hozzám való jóindulatát mindenkorra kérve, vagyok igaz nagyrabecsüléssel alázatos szolgája és hálás híve: Móra Ferenc.« Ebben a levélben több van az egyszerű beszámolónál. Benne van elsősorban Móra Ferenc, a megértő ember, az aggodalmaskodó kutató, a saját szemével látó, de hibáját beismerő ásató, és nem utolsó sorban a vidéki múzeumügy teljes megvilágításban. De benne van az a másik ember is, akihez fordulni leFig. 1. kép A Csóka-kremenyáki avar lovassír csontfaragványai (Móra Ferenc rajza) 9 Sajnos, ez soha se történt meg. Az anyagot a háború végén Korek József gyűjtötte össze és készítette elő publikálásra. A Móra halálának 10. évfordulójára szánt emlékkönyv azonban, amelyben természetesen az őskori anyag is Móra feljegyzéseivel együtt kapott volna helyet, félig kiszedve, részben kinyomva maradt meg. Kiadása az egész középső Duna medence, sőt a Balkán északi részének kőkora szempontjából szükséges volna. Megkönnyítené a munkát az a körülmény, hogy annak idején a klisék is elkészültek. 13