A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1956 (Szeged, 1956)
Szelesi Zoltán: Részletek Bihari Sándor leveleiből
«léseikkel zavarba hozzák; ami abból is látható, hogy a lány fejét elfordítja, zsebkendőjét szája elé tartja, hogy huncut nevetését elfojtsa. A kérdések bizonyára igen kényesek és körülötte valamennyien nagyon kíváncsian várják arra a feleletet. A lány mosolya azonban előre elárulja, hogy már tudják is a választ. A tér közepén, oldalt, egészen egyedül egy öreg paraszt ül. Talán egykor szintén katona volt és ő is szép fiatalkori napjaira emlékezik. A képpel már meglehetősen előrehaladtam. Nem csupán a kompozícióval vagyok teljesen készen, hanem az egészet már alá is festettem. De ennél a munkámnál arra is figyelek, ami az első képemből hiányzott: a félhomály, a képhatás. Hiányzik ugyan ehhez egy intérieur előtanulmány, ami a kivitelezést mindenesetre megkönnyítené, de remélem, hogy ezt az akadályt is le fogom küzdeni. Meg kell jegyeznem, hogy a kép mérete sokkal kisebb, mint az elsőé volt. Ha jól sikerülne, és ha olyan időben el készülhetne, hogy lehetséges volna a budapesti Országos Kiállításra beküldeni, akkor talán ott kiállíthatnám. Bihari, miután a — Munkácsy hatását mutató — »Kereszttűzben« с művével elkészült és azt elküldte a budapesti 1885-ös Országos Kiállításra, a Tiziánmásolaton és egy Schantzer nevű hazai ismerősének portréján dolgozott. Az utóbbival sokat bosszankodott, mert fénykép után kellett az arcképet megfestenie. Tauszig a »Kereszttűzben«-ről egy rajzot kért tőle a kiállítás katalógusa számára, de Bihari nem tudott küldeni neki. mert a képhez készült vázlatait, a szokás szerint megsemmisítette. Bihari élet- és munkakörülménye lassan javult. Űj és tágasabb műtermet bérelt, amely egy házban volt Karlovszky és Révész műtermeivel. Közben egy új kép eszméje támadt föl benne, melyet az ott tartózkodó Deák Ébner Lajos bíztatására, hazai környezetben, Szolnokon szeretett volna megfesteni. 8 Paris, 1885. VI. 7. .. . Egy plain-air képet szeretnék festeni 20 a franciák ízlésében. Nem olyan képet, mint amilyet nálunk szoktak, hogy egy tájképbe alakokat festenek, akiket szobában tanulmányoztak. Ez a színtónusok diszharmóniája, sőt annál sokkal több: bűn. Igaz, hogy plain-airt festeni nagyon nehéz, annál szebb azonban, ha sikerül. És mint tanulmány, kétségtelenül a legnagyobb haszonnal jár, mert a szürkés, levegős fátyolt, amely mindent beborít, csak a szabadban lehet valóban tanulmányozni. Ösmeri talán azt a Tisza-vidéki szokást, hogy a mezei munkások feleségei, munka idején férjeiknek az ebédet fazekakban viszik. Ezek egy erre a célra készült rúdra vannak akasztva. Ezt igen festői képnek láttam, természetesen úgy, hogy a déli napsütés kitűnően érvényesüljön. ... A tanulmányaimat illetően szeretnék Szolnokra menni, ahol — amint halottam — megfelelő modelleket lehet találni. Ha mást nem is csinálhatnék, csak vázlatokat, már az is előnyös volna. Inkább, mint itt eltölteni a nyarat egy olyan képpel, amelyhez hiányoznak az előtanulmányok. Bihari — miután helyi kiadásainak és szolnoki útiköltségének fedezésére Tauszig 500 frankot küldött —, másfélévi párizsi tartózkodás után hazajött és Deák Ébnerrel együtt lement Szolnokra. Itt vált Bihari Sándor azzá, akivé lett: a magyar népéletkép-festészet kimagasló alakjává. Ide tért vissza évek múltán sokszor, amikor a számára idegen környezetet jelentő külföldön elfáradt a reménytelen keresésben, lélekőrlő kísérletezésben. És mindig friss erőtől telítetten érezte magát itthon, az Alföldön, ahol művészetének tipikus alakjai éltek, akiknek tipikus környezetükben való realista ábrázolása, Bihari művészetének igazi értékévé lett. a0 Az »Ebéd« c. alkotásának (1902—03. téli kiállítás) gondolata foglalkoztatta. Ezt azonban csak hosszú évek múlva, 1902-ben festette meg Szolnokon. 109
