Liska András - Szatmári Imre: Sötét idők rejtélyei. 6-11. századi régészeti emlékek a Kárpát-medencében és környékén - Tempora Obscura 3. (Békéscsaba, 2012)

Kolozsi Barbara - Szabó László: Avar falu a Hortobágy határán

KOLOZSI BARBARA - SZABÓ LÁSZLÓ AVAR FALU A HORTOBÁGY HATÁRÁN1 A Debrecent elkerülő autópálya építése előtt megelőző feltárást folytattunk a várostól nyu­gatra a 4. számú főút és az ondódi müút között. A terület, az itt folyó Tócó-patak tágabban ér­telmezett nyugati partja, az egykor vízmosások szabdalta rész egy viszonylag magasabban fekvő pontjára esett. A munkálatokat 2003 őszén és 2004 tavaszán, illetve nyarán végeztük el, aminek során mintegy 50.600 m2 területet tártunk fel. Habár már a terepbejárás során igen nagy kiterjedésű lelőhelyre számítottunk, az csak a munkák során derült ki, hogy egy avar falu teljes keresztmetszetét sikerül feltárnunk, annak temetőjével együtt. A teljes keresztmetszeten természetesen csak az autópálya nyomvonalába eső rész, mintegy 52 méter szélességű sáv ér­tendő. A feltárandó terület a környezetéből nagyjából 1-1,5 méterrel kiemelkedő, kb. 500-600 méter széles, és észak-déli irányban több kilométerre húzódó magaslatra esett. Nem meglepő tehát, hogy a korábban vízjárta területek között, a biztonságosabb, szárazabb részen bukka­nunk településekre. (Az avar falu mellett egy szarmata település részleteit is sikerült feltár­nunk, de mivel a feldolgozás még folyamatban van, ennek értékelése a jövő feladata lesz.) Az ásatást - tekintettel a helyenként 1 méter vastag humuszrétegre és a terület nagyságára - gépi humuszolással kezdtük. A humuszolás során előkerült szórvány leletek alapján még nem lehetett pontosan meghatározni a lelőhely korát, de az már bizonyosnak látszott, hogy a kora Árpád-korból, esetleg a késő avar korszakból származnak. A nyesett felszínen már jelentkez­tek a falu házainak és árkainak foltjai, valamint az első sírok is. Az első évben mind a telepü­lésnek, mind a temetőnek körülbelül a felét találtuk meg, mintegy 300 méter hosszúságban. A következő évben fejeztük be az ásatást, és összesen 700 méter hosszan, váltakozó széles­ségben (38-52 m) sikerült feltárni a falu nyomvonalba eső részét. A feldolgozás még folyamatban van, egyelőre csak egy előzetes jelentésre vállalkozhatunk. 1 Néhány változtatással korábban angol nyelven: KOLOZSI-SZABÓ 2005. 93

Next

/
Thumbnails
Contents