Liska András - Szatmári Imre: Sötét idők rejtélyei. 6-11. századi régészeti emlékek a Kárpát-medencében és környékén - Tempora Obscura 3. (Békéscsaba, 2012)
Szabó Géza: Rejtélyes körárkok. Adatok az avar kori településszerkezethez
REJTÉLYES KÖRÁRKOK. ADATOK AZ AVAR KORI TELEPÜLÉSSZERKEZETHEZ ugyanis nem, vagy alig fordultak elő. A tárgyi anyag inkább arra mutat, hogy a feltárt telepen csak ideiglenesen tartózkodtak, s aligha teljes családok - inkább csak az állatokat őrző férfiak. Az már a terület- és takarmányszámításokból is kiderült, hogy nagyobb állatállomány csak külső legelők igénybevételével, téli szállás jelleggel volt tarható a telepünkön. A külső árokrendszer befelé hajlított, tölcséresen szűkülő módon kialakított bejárati része arra utal, hogy az alaprajz kialakításánál fontos szempont volt az állatok zárt területre való behajtásának megkönnyítése is. Ez mindenképpen arra mutat, hogy az állatok külső legeltetésével, gyakori ki-be hajtásával növelték a körbezárt terület eltartó képességét. A belső részeket felosztó árkok pedig alkalmasak voltak arra, hogy akár a télire felhalmozott takarmány számára biztosítsanak védett helyet, akár egy-egy területre csoportosítsák az állatállományt vagy annak egy részét, s megakadályozzák a teljes terület idő előtti lelegelését. Az jól látható, hogy a Q36. árok egyértelműen a pásztoroknak a kapu közelében lévő pihenőjét kerítette el az állatoktól. A karámként használt meredek falú, trapéz keresztmetszetű árkokról a legutóbbi időkig vannak néprajzi adataink, melyek egyben azt is jól bizonyítják, hogy akár egyetlen ilyen földmű is elég az állatok összetartására. '2 Bóna István kérdésére - „de akkor miért a hármas tagolású árokrendszer?” - visszatérve, az alábbiak mondhatók. A kérdés megválaszolása során a legszembeötlőbb a tagolt árokrendszerek elhelyezkedése: Dunaújváros-Öreghegy, Szedres-Apátipuszta, Szentes-Berekhát” avar telepein, akárcsak Csongrád-Felgyő,’4 Doboz-Hajdúirtás,3^ Soroksár-Nagyrét32 33 34 35 36 Árpád-kori lelőhelyein, az árkok mindig szélen, többnyire a többi objektumot körülölelve helyezkedtek el. Az árkokban megfigyelt kimosódások, feliszapolódások alapján felmerült, hogy esetleg vízelvezető, vízgyűjtőként is szolgáltak. Ez a földbemélyedő elhelyezkedésük miatt tény ugyan, de készítőiknek nem ez volt a célja, mert sem olyan lejtésük, sem kibővülő, víz tárolására alkalmas részük nem volt. Ráadásul a tagolt árokrendszerek többnyire a domborzat szintvonalait követve kerítenek el területeket, ami szintén alkalmatlanná tesz őket a víz levezetésére. A szedresi árkok alapján pedig jól látható, hogy az árkok vége szinte önmagába tér vissza - ami szintén célszerűtlen a 32 SZABÓ 1975. 84—86. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar gyakorlatban sokáig használt földből készült pásztorépítmények között sem volt gyakorlat a tagolt árokrendszerek használata. Ez is megerősíti Győrffy István azon véleményét, hogy a közhiedelemmel ellentétben a magyar ridegpásztorkodás nem az Árpád-kori állattenyésztés folytatása, hanem teljesen más társadalmi gazdasági alapokon, a 16-17. században létrejövő szállásgazdálkodáshoz köthető. 33 Szabó Géza megelőző feltárása a Szentest elkerülő út építésekor, 1998-ban. MADARAS 2000. 34 MÉRI 1962. 213-214. 35 KOVALOVSZKI 1975. 204-223. 36 SZABÓ 1999. 190. 83
