Liska András - Szatmári Imre: Sötét idők rejtélyei. 6-11. századi régészeti emlékek a Kárpát-medencében és környékén - Tempora Obscura 3. (Békéscsaba, 2012)
Gyula Ferenc - Kenéz Árpád: Talányos magleletek a népvándorlás korából
TALÁNYOS MAGLELETEK A NÉPVÁNDORLÁS KORÁBÓL makkot) találtunk.33 Szécsény-Plébániatemplom 16-17. századi rétegeiből is kimutatták. ’4 Egy 1662-ben kiadott murányi (Gömör megye) utasításból az derül ki, hogy a kender Felső- Magyarországon már a rendszeresen termesztett szántóföldi növények közé tartozott. Sajnos bizonytalan keltezésű (román vagy barokk kori) a Sopronhorpács római katolikus templomának kóruspillér melletti égett rétegéből előkerült kenderlelet.'" Érdekes, hogy az Országos Levéltár egyik 1767-ből származó iratanyagához kendermakkokat is mellékeltek.36 APRÓ SZULÁK (CONVOLVULUS ARVENSIS) Alapvetően eurázsiai elterjedésű, de mára már terhes gyomként tartják számon Észak- Amerikában is. Gyomnövényként ismert, mert elsősorban gabonaföldek jellemző faja. Életformájával és növekedési erélyével megelőzi és elnyomja a termeszteni kívánt növényeket, ezáltal nagymértékben csökkentve a termést. Az apró szulák káros tulajdonságai mellett több előnyös jellemzővel is bír, amelyeket alább mutatunk be, segítve a régészeti objektumokból, elsősorban sírokból és gödrökből olykor nagy mennyiségben előkerülő aprószulák-maradványok funkcionális értelmezését. A gyökér gyantaglikozid tartalma miatt jótékony hatással van az emésztőrendszerre. Gyökeréből készített tinktúra hashajtó hatású, de gyomor- és bélhurut kezelésére is alkalmas.37 38 39 40 Levelének vizes kivonatából készült gyógykészítményt az Egyesült Államokban a tumorképződés gátlására és a már kialakult tumorok csökkentésében használják jó eredménnyel.'1' Forgó34 35 munkájában felsorolja azokat a fajokat, amelyek termései ínséges időszakban kenyér előállítására alkalmasak. A listában szerepel az apró szulák is. Feltételezhetően lisztes magjainak köszönhető e felhasználási lehetősége. A Convolvulaceae család több faját alkalmazták az aztékok (és mindmáig leszármazottaik is) a különböző kultikus szertartásaik során a révült állapot eléréséhez.4" 33 GYULAI PUBLIKÁLATLAN ADAT 34 TORMA 1994. 35 HARTYÁNYI ET AL. 1967/68. 36 BOGDÁN ETAL. 1963. 37 VÖRÖS 2008. 38 HTML 3; MENG ET AL. 2002. 39 FORGÓ 1817. 40 DE KORNE 1997. 345