Liska András - Szatmári Imre: Sötét idők rejtélyei. 6-11. századi régészeti emlékek a Kárpát-medencében és környékén - Tempora Obscura 3. (Békéscsaba, 2012)
Szalontai Csaba: Egy eddig ismeretlen földvárról Csanádpalota határában
EGY EDDIG ISMERETLEN FÖLDVÁRRÓL CSANÁDPALOTA HATÁRÁBAN hogy jelentősebb mennyiségű földet mozgattak volna meg. A földet megforgató erő is lényegesen kisebb volt, és így a megfordított föld lényegében nem mozdult el. Mindezek alapján a 20. század előtt aligha számolhatunk azzal, hogy a szántás pusztító hatásai tüntették volna el a földvár maradványait. így tehát a szóbahozható pusztító hatások között a természetes eróziót és az emberi hatást érdemes vizsgálni. Az erózió pusztító hatásai elsősorban a sáncot érinthették, hiszen annak felszínét pusztíthatta, koptathatta. A sáncárok ezzel szemben nyilvánvalóan feltöltődhetett az erózió hatására. Az állandóan északnyugat felől fújó szél pusztító erejét némiképpen csökkenthétté a folyómedret követő, magasabbra növő és sűrű természetes növényzet keltette szélárnyék. Talán ennek köszönhető az is, hogy a földvár belsejének északi részén kisebb lehetett a pusztítás, és így magasabban megmaradt annak eredeti felszíne, míg a sánc déli szakasza legalábbis jobban ki volt téve a szél erejének, amely itt nyilvánvalóan nagyobb pusztító hatást tudott kifejteni. Valószínűleg számolhatunk a folyóvíz kiöntésével járó pusztítással is, ennek mértéke azonban kisebb lehetett. Egyrészt a nagy folyóáradások érdemben aligha növelhették meg a Krakk-ér vízszintjét, hiszen ennek a helyi jelentőségű folyónak nincs nagy vízgyűjtő területe, amelyről jelentősebb vízutánpótlást kaphatna. A folyó ugyanakkor közvetlen kapcsolatban volt a Marossal, azonban elég távol tőle ahhoz, hogy annak áradásai ne emeljék meg jelentősen a vízszintjét. Emiatt aligha kell komoly elöntésekkel és azok pusztító hatásaival számolni. Ugyancsak jelentéktelennek vagy teljes mértékben elhanyagolhatónak tartjuk az emberi pusztítás lehetőségét, hiszen egyik történeti, régészeti korszakból sincs adatunk arra, hogy egy adott terület lakói földmüveket (kunhalom, sánc, stb.) bontottak volna el, különösen azért, mert annak nem is lett volna semmi értelme (szemben pl. a kőből készült építményekkel, amelyek anyagát előszeretettel hasznosították későbbi korok emberei saját maguk építkezéseire). Áttekintve tehát azokat a körülményeket, amelyek a földvár épségét veszélyeztették használatának felhagyása után, szinte kizárólag a szél pusztító erejét kell kiemelnünk. Ha azonban a szél és vele együtt a kisebb hatást gyakorló más természeti elemek olyan hatást fejtettek ki, hogy a földvár minden észlelhető nyoma eltűnt a 18. század végére, akkor arra kell következtetnünk, hogy maga az építmény méretei nem lehettek túlságosan nagyok. A másik következtetési lehetőség pedig az, hogy nagyon hosszú pusztulási időszakot teszünk fel, azaz időben visszafelé toljuk a földvár korát. Teljesen nyilvánvaló, hogy több ezer év távlatában lényegesen nagyobb felszínalakító hatással kell számolnunk. Végezetül nem kerülhető meg a földvár korának a kérdése sem. Mivel régészeti feltárás ez idáig nem történt a területen, ezért végleges és megnyugtató választ még nem tudunk adni. Alapvetően két korszak, a késő bronzkor és az Árpád-kor jöhet szóba lehetséges készítési és használati időszakként. Különösen fontosnak tartjuk a kettős keltezés lehetőségét, hiszen nem 293
