Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

Okmánytár

Mi Rózsa Sándornak már rég nem hallottuk hírét sem, s én tökéletesen hiszem, hogy lelkes polgáraink, s mostani erélyes tanácsunk is, még a kétségbeesés utolsó órájában sem lennének képesek egy rabló illyféle ajánlatát elfogadni. - Szeretnék ugyan mi Rózsa Sándort városunkban, de csak függve látni. Ezt kívánom tudomására juttatni hazámnak, s azon külföldi hírlapíróknak, kik kapva ezen gyalázatos koholmányon, fernen hirdetik, hogy „hiezu braucht man kein Commen- tár”. Azonban polgártársaim és tanácsom becsülete megvédésére még nem tartom elégnek a közlött hírt, az egész világ előtt alacsony koholmánynak nyilvánítani, hanem felszólítom az Alföldi Hírlap szerkesztőjét, akinek ezt Szegedről július 28-ról írták volna, hogy nevezze meg azon tudósító nevét, hogy ezen alacsony közléséért őt azonnal esküdtszékünk elébe állíthassuk. Midőn tisztelt szerkesztő urat ezen nyilatkozatom közzé tétele végett megkérném, engedje meg még egykét szót nemzetőreinkről is szólani. - Nemzetőrségünk áll jelenleg 24 gyalog és 3 lovas századból, s ezeknek összes száma a 6000-et jóval haladja. Midőn a törvény kihirdetésekor az első századokat alakítottuk, a fegyverfogástól igen sokan, de különösen a tanyákon lakó mezei gazdáink elannyira idegenkedtek, hogy alig reméltünk jó sikert, most azonban mindenki csak fegyverért kiáltoz, s midőn néhány nappal ezelőtt hét századnak O-Becsére kellett volna indulni, de a kormány azon rendelete következtében, hogy a hatóságok nemzetőreikből önkénytes, a harcz kimeneteléig maradó hadsereget állítsanak, itthon maradtak. Egy 24 óra alatt 1500 nemzetőrünk készen állott. Most az állandó hadsereg kiállítására igen szép feltételek mellett toborzás van. Szolgálatunk az olasz rabok őrzésével igen terhes, mert naponként csupán az őrállomások elfoglalására 240 ember szükséges. Nincs nap továbbá, hogy 40-50, sőt 100 nemzetőr is ne küldessék, ágyú, puskapor, fegyverek, kaszák vagy Rabok kíséretére. - Szóval nemzetőreink szolgálata nagyon is terhes, de mégis zúgolódást alig halhatni. Illy terhes szolgálat mellett is hát, tekintve azt, hogy Szeged a bánáti részről egészen környezve van ráczokkal, s a kiket bizonyosan csak a szegedi nemzetőrsereg itthonléte tart korlátok között, hogy nem csatlakoznak a többi rablókhoz, ne csudálkozzék senki, hogy mi még táborba nem mentünk, annál kevésbé nevezzen minket gyáváknak, mert azt bátran merem állítani, hogy a haza veszélye minket is harczra fog szólítani, a mi nemzetőreink ostorai lesznek a rácz rablóknak. - Gombás József, nemzetőrszázados.

Okmánytár