Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)
A szabadcsapat legénysége - A csapat tagjai Rózsa Sándor visszaemlékezése szerint
ítélte, állítólagos sérelmes elítéltetése” miatt panaszt nyújtott be, amit Vukovics Sebő igazságügyi miniszter kivizsgálás céljából Szeged városának küldött tovább. Bennák Szabadka város rabja volt, de biztosabb őrizet végett több társával együtt őt is átküldték Szegedre, ahol hosz- szabb ideig raboskodott. 1849. május 11-én a szegediek azzal a kéréssel küldték át Szabadkára másolatban Bennák folyamodványát az igazságügyi miniszter levelével, hogy a körülmények jobbra fordultával rabjait illetően mihamarabb intézkedjenek.394 Feltehetően az elkövetkező zűrzavaros időszakban Bennák ítéletére nem került sor, kiszabadulhatott, s az sem elképzelhetetlen, hogy esetleg besorozták valamelyik alakulatba. A szabadságharc leverését követően viszont az ő ügye is újra előtérbe került, letartóztatták, s mivel bűnössége egyértelmű volt, mint „erőszakos rabló”-t 1850. május 2-án a szegedi bíróság 117 forint 30 krajcár értékű kár megtérítésére, valamint az addigi fogságán kívül másfél esztendei, vason, közmunkán, heti két nap böjttel eltöltendő fogságbüntetésre ítélte, melynek végrehajtásával Farkass János főkapitányt bízták meg.395 1850 tavaszán Bánhídy József, Radoszláv Balázs és Vékes Ferenc alsóvárosi ménesgazdák számadó csikósa volt, és május 23-án gazdái biztos kezesség mellett szabadon bocsátását kérték a „téli szaggatásig”. Mivel azonban addigra már meghozták az ítéletet, s annak kihirdetését követően Bennáknak rögtön meg kellett kezdenie a kiszabott büntetését, a tiszti főügyész elutasította a kérést.396 Bennák József Rózsa a budai országos törvényszék 1858. június 11-i átirata szerint a második vallomásában nevezte meg. Szegedi születésű,397 római katolikus vallású, nős számadó csikós; 1850 tavaszán Dunai Ferenc, Bodó József és Ördög József „alsóvárosi gazdaságsának ménesére felügyelt.398 1850. március 9-én éjjel 10 körül hét társával, köztük Rózsa Andrásul szabadcsapat legénysége