Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

A szabadcsapat legénysége - A csapat tagjai Rózsa Sándor visszaemlékezése szerint

egy (még 1850 körül elkövetett) lopásban és rablásban találták vétkes­nek, és december 16-án két évre ítélték. Az ítélet indoklásából derült ki, hogy korábban már elítélték húsz (!) évre, ami magyarázatot ad arra, mi­ért nem találkozunk a nevével az 1851 utáni bűnkrónikákban.390 Tordai születésű, 53 esztendős, római katolikus vallású napszámosként 1871. augusztus 30-án került be a szegedi Csillagbörtönbe. 1872. december 16-án rablás miatt két esztendei börtönbüntetésre ítélték, melynek letöl­tésére a következő év április 20-án Nagybecskerekre szállították át. Kü­lön érdekesség, hogy a Ráday által befogatott betyárok adatait tartalma­zó „fó-könyv”szerint a betyárt Tóth Bandi Pál néven is ismerték.391 Bennák János Rózsa a budai országos törvényszék 1858. június 11-i átirata szerint az első vallomásában nevezte meg. 1849. (!) január 6-a éjjelén kirabolta Watsits András392 martonosi tanyáját. A szabadkai pusztázók (Kuntsits Fábián és Baits János) a hátrahagyott nyomokon haladva egy csőszház­ban megtalálták az elrejtett rabolt holmit, az ott tartózkodó Bennák pe­dig előbb késsel szegült ellen a letartóztatásnak, majd bojtárjával együtt az ablakon kiugorva igyekeztek elmenekülni. Elfogatása után előbb az­zal védekezett, hogy a nála talált holmikat a rablás másnapján virradat­kor egy ismeretlentől vette három pengő forintért. Később (pl. Kunt­sits Fábiánnal a szabadkai rögtönítélő bíróságon tett szembesítésekor) viszont azt vallotta, hol két lovas, hol pedig két juhász hagyta nála, s így „tétova vallásával rosszlelkiiségét”elárulta.393 Mint fenntebb láttuk, Bennákot még a szabadságharc idején elkö­vetett rablásért ítélték el jóval később, de tettét már a szabadcsapat fel­oszlatása után követte el. Bűntettéről egy korabeli eljárás is tanúskodik. E szerint rácoktól rabolt, és „megvehetöknek állított kelmék” megvételé­ért „fogattatott el” Szabadka városa által, majd a helyi törvényszék el is (97

Next

/
Thumbnails
Contents