Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

A szabadcsapat legénysége - A Rózsa-lovasok

A szabadcsapat legénysége Szabó Ferenc megállapítása szerint a dél-alföldi betyárvilág (első) virágzása az abszolutizmus idejére, azaz a szabadságharc leverését kö­vető néhány esztendőre esik. Bár ma már - elsősorban Szabó Ferenc munkásságának és a rendelkezésünkre álló Rózsa-életrajzoknak kö­szönhetően — átfogó képünk van a korabeli közbiztonsági állapo­tokról, a kor és a térség betyárai közül még mindig csak a szakiro­dalomból jól ismert néhány személy tetteiről és életrajzáról tudunk. Flolott pl. a Rózsa és társai ügyében Szegeden, 1872. december 12-én történt ítélethirdetésnél említett, illetve részben letartóztatott és el is ítélt személyek között több olyan is akadhatott, aki a csapat tagja volt. Ilyen például a Rózsa és Veszelka Imre társaságában 1848—1849-ben említett Bálint János, Sánta János és Füsti Molnár Pál. Bálint 1848 őszén a Rózsa-lovasok között említett Molnár Kocza György bojtára volt, egy Sántha Pál vagy Sánta Pali nevű férfit pedig ugyancsak Ró­zsa Sándor említett meg a csapat tagjai között. Bálint János és Sán­ta János egyaránt három-három tolvajságban és egy útonállási rablás­ban találtatott bűnösnek, az előbbi másfél, az utóbbi egy esztendei börtönt kapott. Az 1849 januárjában Veszelka Imre és Antal társa­ságában a szegedi szabadcsapatba állt Meszes Péter a szakirodalom­ban az által vált ismertté, hogy 1852 szeptemberében Rózsa és társai őt és testvérbátyját is meg akarták rendszabályozni feltételezett árulá­suk miatt.359 1872. december 12-én tizenhét vád miatt ítélték öt év börtönbüntetésre: ezek közül nyolcat a ’40-es, kettőt az ’50-es évek­ben, hetet pedig 1860-1867 között követett el. Az állítólag Schen- feld József gazdag szegedi kereskedő 1851. december 15-i kirablá­sában is részt vett Szekeres Daru Istvánt még a szabadságharc előtt, Rózsa Sándor és Veszelka Imre társaságában elkövetett tetteiért he­lyezték vád alá 1872-ben, de a bíróság bizonyíték hiányában decem­ber 12-én felmentette. fS6~

Next

/
Thumbnails
Contents