Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

A szabadcsapat legénysége - A Rózsa-lovasok

Különösen a Rózsa és a Veszelka család tagjai szúrták a hivatalos szervek szemét, melynek következtében 1856. március 4-én a csong­rádi cs. kir. megyehatóság teljesen eltiltotta a pásztorkodástól mindkét családot. Az időzítés korántsem volt véletlen, ugyanis Bonyhády me­gyefőnök 1856. február 26-án hozott újabb elfogatóparancsot Rózsa Sándor ellen, melyben 10 000 forintot ajánlott az őt élve vagy holtan beszolgáltató személynek. A két, közel egy időben hozott szigorú ren­delettel a megyefőnökség újabb csapást mért a Szeged környéki betyár­világra.353 A pásztorkodástól való eltiltás viszont azon családtagokat, il­letve családokat is érintette, akiknek nem volt gondjuk a törvénnyel, és nem tartoztak a „rovottak sorába”. Sokuknak az állattartás volt az egyedüli megélhetési módjuk, s mivel a rendelet kivétel nélkül minden Rózsa és Veszelka nevű családra hatályos, többen önhibájukon kívül fosztattak meg foglalkozásuktól. Ezt talán a város vezetősége is érez­te, mivel úgy tűnik, nem is törekedtek igazán annak végrehajtására. Erre utal a következő évben ismét elrendelt szigorú döntés kihirdetése, melynek végrehajtásáról két héten belül jelentést kellett tenni a cs. kir. megyehatóságnak.354 Ezt már biztosan végrehajtották, mivel Veszelka Imre volt számadó gulyás még abban az évben szolgálati könyvért kö- nyörgött a városnál.355 1857-1858-ban pedig Szeged tanácsi iratainak és a várossal kapcsolatos megyehatósági anyagának mutatókönyveiben több ízben is találkozunk Rúzsa István és Rózsa Bandi pásztorlevelei­vel kapcsolatos bejegyzésekkel.356 Rúzsa István, Sándor unokatestvére 1859 nyarán folyamodványt nyújtott be a városhoz, melyben a tiltás egyedi elbírálását és számára történő feloldását kérte. Ebből kiderült, hogy már 17 éve pásztorkodásból él, s igaz, hogy korábban kétszer is elítélték tolvajlásért, az utóbbi időben egyetlen bűncselekménnyel sem hozták összefüggésbe a nevét. Az egykori betyár arról érdeklődött, hogy a szigorú intézkedés azokra is vonatkozik-e, akik az utóbbi idők­A szabadcsapat legénysége

Next

/
Thumbnails
Contents