Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

Az alvidéki táborban - Boksánbánya - A betyársereg Krassó megyében és az ezeresi vérengzés

Az ezeresi események után Asbóth Lajos, aki ekkor az oravicai nem­zetőr zászlóalj boksáni parancsnoka volt,249 úgy döntött, kiküld egy osztagot a helység megzabolázására. E feladat elvégzését Rózsa Sán­dorra bízta, aki azonban nem vitte magával az egész csapatot, csupán negyven válogatott emberével kelt útra. Asbóth parancsba adta nekik, hogy a kirándulás kizárólag a karhatalom működésére szorítkozzék, fegyverezzék le a helységet, fogják el a gyanús lakosokat stb., de ok nélkül ne essen a helyieknek bántódása. Vukovics szerint ekkor Ró­zsa Sándor előtt szép alkalom nyílt tanúsítani, hogy vissza kíván térni a „törvény ésfelsőbbség iránti engedelmességre”.250 Az ezeresiek azonban értesülve a Rózsa-csapat közeledtéről, „bűnös­ségük tudatában” a hegyek közé menekültek, s amikor a csapat a köz­ségházához ért, ott csupán egy Gottwald Ignác nevű összekötözött fog­lyot talált, és Mihalik Sándor forrása szerint a betyárok ezen bőszültek fel „ iszonyatosképpen”.251 Hasonlóan írja le a történteket Vukovics is, aki szerint a csapat közeledését messziről megpillantva a lakosok többsége gyorsan kimenekült a falu másik részén, Rózsa Sándor bandája még­is arra használta fel az alkalmat, hogy „kénye kedve szerint régi életmódját nagyban gyakorolja, iszonyú gyilkolásokat és rablásokat követvén el”. 252 A kormánybiztos szerint a betyárok pl. a templomból kihordott papi ru­hákba öltöztek, a papot miseruhájában lóra ültették, s a falun keresztül kergették stb., majd zsákmánnyal megrakodva visszatértek Boksánba. Vukovics idézi Asbóth jelentését is, amely a fentieknél is nagyobb atro­citásokról ad hírt: „Jóllehet legszigorúbban meghagytam ártatlanokat nem bántani, még is Rózsa Sándor emberei Ezeresen 36 embert öltek meg’’.253 Ugyancsak Vukovics leírásából tudjuk, hogy a csapat tagjai ezután - „benne lévén már régi mesterségük űzésében” - Boksánból több szom­szédos faluba átrándultak, s azokat is végigrabolták. Rákótzy őrnagy az alábbiakat jelentette erről Vukovicsnak: „Ezsivány csapat rémületbe hozta

Next

/
Thumbnails
Contents