Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)
Az alvidéki táborban - A szabadcsapat Versecre érkezése - A szegedi nemzetőrök és a Rózsa-lovasok elégedetlenkedése a táborban
si század itt maradt; a felsővárosi két századot viszont Gombás még november 2-án kocsikon útnak indította Kiss Ernő rendelete alapján Versecre. A mostoha fogadtatás és elhelyezés miatt a Kumándon állomásozó három század kapitányain és az őrnagyon keresztül kérte Szeged városát, hogy intézkedjenek a 15 hadi szolgálati napot követő leváltásukról, mivel egy órával sem akartak tovább maradni. A nemzetőrök szerint csak a később érkezett hat századra vonatkozott a város új rendelete, mely alapján három hetet kell eltölteniük a táborban. Benke százados, aki a kíséretében hátramaradt, s mindössze tíz fegyverrel rendelkező 27 nemzetőrrel kívánt a már Versecre távozott százada után menni, november 3-án nyomatékosan kérte a Szeged városi hadi bizottmányt, hogy 12-én váltsák fel őket, vagy érjék el, hogy Damjanich hazaengedje valamennyiüket.222 Ugyanekkor Ku- lán két szegedi század állomásozott, s Szilaveczky őrnagy szerint ők is küldöttséget menesztettek hozzá a 15 nap letelte utáni felváltásukról. Az őrnagy ígéretet tett nekik, hogy az ő kérésüket is támogatni fogja a városnál.223 A Rózsa-lovasok elégedetlenségének másik oka a rendszeres fizetés (zsold) hiánya volt. Önkéntes alakulat lévén saját maguknak kellett gondoskodniuk az ellátmányukról, de a legénység ebben is az al- vidéki táborban szolgáló szegedi nemzetőrök példájából indult ki, akik az államtól napi 8 krajcárnyi fizetésben, valamint rangfokozat szerinti ellátmányban részesültek. Szeged város október 30-án megtartott közgyűlése ezenfelül az otthon maradt családtagjaik fenntartására a közpénztárból rang szerint meghatározott összeget szavazott meg, amit kezdetben mindenki megkapott a távoliét idejére, később viszont már csak azoknak utalványozták, akik mint családfenntartók, állandó keresetüktől estek el, s így családjuk létét a bizonyta/2/
