Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)

Az alvidéki táborban - A szabadcsapat Versecre érkezése

Bodó János torontáli újságíró adatai alapján a betyárcsapat az ellenség támadásainak fokozottan kitett, s kevés lovassággal rendelkező Zichydorf- ba rendeltetett.194 Itt a verseci tábor előőrsei (4000 ember és 9 ágyú) ta­nyáztak, akik a lagerdorfi ütközet után majdnem minden nap összecsap­tak az alibunári szerb tábor előőrseivel, így számunkra is hihetőek Bodó híradásai.195 Hasonló helyzet állhatott fenn, mint Nagybecskereken, ahol a betyárokat Opován, ill. Boksánbányán, később Vasziován szállásolták el. A helytörténeti összefoglalások viszont nem sok újdonságot tartogat­nak. Milleker Bódog városmonográfiája Horváth Mihály leírásán alapul, aki Vukovics Sebő emlékiratainak vonatkozó részét használta fel. Milleker jegyezte a Borovszky-féle vármegyetörténetben található összefoglalást is, s bár a szabadságharc helyi eseményeinél említést tesz Rózsáról, csupán a korábbi munkája kivonatát adja.196 Mivel ismereteink szerint a becskere- ki állomás után a lagerdorfi összecsapással kapcsolatban említik először Rózsáék szerepét, következzen a nevezetes esemény leírása. /07 40. Barabás Miklós: Damjanich János

Next

/
Thumbnails
Contents