Seres István: Karikással a szabadságért. Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban (Békéscsaba, 2012)
Az alvidéki táborban - Nagybecskereken
39. A nagybecskereki Rózsa Szálloda szép tehetségét polgártársai megrontására fordítván, utoljára is akasztófán végzé kalandos életét”.178 Az O’sváth család ősi fészkében született ifjú rablóvezérről a szülőföldje története iránt érdeklődő tudós csendbiztos a sárréti helységek idős adatközlőitől hallott, akik között kiöregedett betyárok is akadtak. Ezzel szemben Rózsáról — leszámítva az ifjonti találkozás emlékét — csak a híresztelések, a napisajtó vagy a ponyvairodalom alapján tudhatott. A fenti leírás egyik-másik része viszont elgondolkodtató. így pl. a honvédsereg által a betyároktól átvett jószágokról vagy a csapat legénységének szökdöséséről szóló sorok és a kocsmai jelenet több más forrásunkból is visszaköszön. Az egykori sárréti csendbiztos által leírt kocsmajelenet a helyi hagyomány szerint a Rózsa-kocsmában vagy -vendéglőben játszódhatott le, amit később lebontottak, és helyén a ma is létező „Rózsa Szálló” impozáns épületét hozták létre (39. kép).179 A betyár nagybecskereki tartózkodásához köthető a csapat tényleges parancsnoki posztját betöltő Szerencsey Károllyal való végleges szakítás is. November 5-én ugyanis Rózsa - több embere kíséretében - Nagybecskereken, a szállásán kereste fel Vukovics Sebő kormánybiztost. Neheztelésüknek adtak hangot, miszerint bár korábban kérvényezték a hadügyminisztériumnál, hogy a csapat ösz- szeállításában legnagyobb szerepet játszó Bánhídy Imrét nevezzék ki kapitányukká, ám a kinevezés a mai napig nem érkezett meg, és még Szegeden Szerencsey főhadnagy közvetlen parancsnoksága alá rendelték őket. Továbbá kérték az általuk megválasztott alhadnagy és őrmester megerősítését, és kijelentették, hogy Bánhídy kapitánysága nélkül nem képesek összetartani a csapatot, akik Szerencsey vezérlete alatt nem is szívesen szolgálnak. Vukovics sietett megnyugtatni Rózsáékat, azonnal rendelkezni fog, hogy a verseci parancsnok - „kinek parancsnoki körébe rendelve Az alvidéki táborban