Sz. Kürti Katalin: Munkácsy és Colpach (Békéscsaba, 2010)

Munkávsy és Colpach

nem lettem volna beteg kezdetben, minden rendjén ment volna, elutazhattam volna elsején...” - írta 1877. szeptember 28-án kelt levelében.12 Ezekből a sorokból már kitűnik a kezdődő féltékenységre reagálás: Cécile nehezen hitte el, hogy a festő Párizsban éjjel-nappal dolgozik. Pedig majdnem így volt: egyre többet kellett robotolnia a kétlaki élethez, a fényűző házak vezetéséhez. Ezért jött jól a Charles Sedelmeyerrel kötött szerződés, amely több százezer frankot jövedelmezett évente 1878-1888 között. Az 1878-as év igen sikeresnek bizonyult: ekkor kapott kitüntető érmet a Párizsi Világkiállításon a Miltonn. A sikert az Osztrák—Magyar Monarchia uralkodója is honorálta: Ferenc József vaskorona rendjelet, majd 1880-ban nemesi címet adományozott a festőnek. A „munkácsi" elő- név viselésével egyenrangúsították Munkácsy