A Békésvármegyei Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat évkönyve I. kötet (Békéscsaba-Gyula, 2010)
Peter Hügel: Az Aradi Múzeum - Történeti áttekintés
Networking of European Museum Organisations (NEMO) szervezethez, továbbá számos nemzeti és nemzetközi kulturális projekt résztvevője. 2005 decemberében megnyílt egy három helyiségből álló kiállítás, amely az Aradon lezajlott 1989. decemberi eseményeket mutatta be. Ekkor még ez volt az egyetlen kiállítás az 1989-es forradalomról. A kizárólag adományokból összegyűlt dokumentációs anyag tanulmányozására kialakítottak egy speciális archívumot és egy olvasótermet. Folytatva a nemzetközi kutatási projekteket, 2008-ban az aradi múzeum társult a németországi Bochum Technikai Egyetemmel és a Kolozsvári Archeológiái és Művészettörténeti Intézettel a szentannai „régi vár” magnetométeres feltárásának megvalósítása érdekében. Abban az évben az aradi múzeum szakemberei által koordinált két megelőző régészeti kutatást végeztek: az egyiket a kecskeháti „Sinesie barlangban”, a másikat az aradi „gyerekek parkjában”. A közúti és energetikai infrastrukturális munkák nyomán Arad megye területén (2007-ben és az azt követő években) több tíz ismeretlen régészeti lelőhelyet fedeztek fel, és a szentannai „régi várban” ásatásokat folytattak (2009). Az aradi nemzeti örökség 2008-ban jelentősen gazdagodott egy kivételes adomány által. Eugenia Popa-Hagiu művésznő átadta a múzeumnak a soborsini Eugen Popa festő emlékházát, Eugen és Eugenia Popa teljes művészeti kollekciójával együtt. Casa Memorială şi Colecţia de Artă Eugen şi Eugenia Popa din Săvărşin A soborsini Eugen és Eugenia Popa Emlékmúzeum és Képzőművészeti Gyűjtemény 95