Cs. Szabó István: Református temetés, temetők, sírjelek a Körösök és a Berettyó vidékén (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

Összefoglalás

irányú, mint többször hallottuk: „a halottnak úgy kellett feküdni, hogy arccal a felkelő napba nízzen". A Sárréten több helyen még ma is (1985) ezt az ősi szokást követik, de máshol, a még fel nem számolt „ócska" temetőkben (régi szektorokban) is nyomon követhető mindez. Régi temetők területén végzett alkalmi földmunkáknál előkerülő sírfoltok alapján (lásd Dévaványa; Gyoma, a Kis Bálint utca Berényi útba torkollásánál 1760-1820 között használt temető) ugyancsak a fenti sírsorirányítást, sírtájolást láthatjuk, egy-egy sírfolt között két öles távolsággal, „rendetlen" sírtengely-beállítással. Ez utóbbi abból adódik, hogy évszakonként változik a „napfeljötte" helye, amelyre a temetés előtt való napon reggel irányították a sírt, akkor, amikor hozzáfogtak „sírásni". A sárrétudvari Perei temetőben még a valóságban is ellenőrizhető ennek az ősi sírhelyirányításnak a megléte. A sírjelek megnevezése - az 1980-1985. éveket alapul véve az 50-60 éven felüliek esetében: „fűtűl való fa"; az e korosztály alattiak körében: „fejfa"; de a fiatalabbak „kopjafát" is mondanak. Ez utóbbi a legújabb kori erdélyi hatásra megjelenő megnevezés. Tájidegen ez a szóhasználat, s maguk a temetőkben megjelenő kopjafautánzatok is azok. Jelenlétük mégis örvendetesebb egy-egy kegyhelyen, mint a minősíthetetlen beton-márvány-műkőerődök tömkelege. A sírok lábánál, végénél ledugott „lábtúl való fák" - a fiatalabbak szavával „lábfák" - minden bizonnyal eredetileg koporsóvivő szereppel rendelkeztek. Többen a fejfa-lábfa kapcsolathoz az elhunyt fejére-lábára való képzetet társítják. A lábfából két darabot „adtak" síronként, melyet némely helyen nem faragtak meg - sőt „hajastul" tettek le -, máshol nem túl „munkásán" kifaragták. BiharnagybajomKomádi-Biharugra-Körösnagyharsány-vonaltól északra egy darabot „adnak" síronként, és ezeket igen tetszetősen faragják meg (funkcióját teljesen elvesztve dísszé vált). A sírjelek faragása régen a halottas ház udvarán történt, a „faragó embert étellel-itallal kínálták a háziak". A fejfa anyaga az udvaron gon-