Hévvízi Sándor: Népi írók szoborparkja Vésztő-Mágoron (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

Barsi Dénes

változatait ábrázolják első regényei: a Bolondgomba (1941), Mezei füst (1943). írói karaktere már ezekben a művekben is felismerhető: jól szerkeszt, áradó mesélőkedv, szociális elkötelezettség, ösztönös, de megbízható emberismeret és a székely góbé humorral rokon derű jellemzi. 1945—46-ban a fővárosban élt, a Magyar Parasztszövetség művelődési osztályát vezette és a Magyar Parasztélet című hetilapot szerkesztette. Később, 1947-ig nem jelenhettek meg írásai. 1947-től visszatért a Tiszántúlra, napszámosként, kubikusként kereste meg kenyerét. 1957-ben jelent meg a Jehova tanúja című regénye, melyet többek között novelláskötetek is követnek, mint például a Szentjánosbogár (1958), és a Sötétből világosba (1966). Több ifjúsági regényt is írt: A tüskebokor kivirágzik ( 1960), Eltűnik a vajdakincs (1962), Ne reszkess, apafej! (1966). 1960-ban Dunaújvárosba költözött, hogy a város társadalmának történetét megírja, de ebben betegsége megakadályozta. 1962-ben írói munkásságát József Attila-díjjal ismerték el.