Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)
Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Az emlékülés résztvevőinek köszöntése (Verbai László)
Az emlékülés résztvevőinek köszöntése VERBAI LÁSZLÓ Tisztelt emlékülés! Kedves vendégeink! A rendező szervek nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Banner János születésének centenáriumán az emlékülés minden résztvevőjét, a hallgatókat és az előadókat. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a kiváló magyar régész, néprajztudós és művelődéstörténész gyermek- és ifjúkorának városában az ünnepelthez legközelebb álló Szablyár Ferencné Banner Etelka tanárnőt, Banner János hagyatékának számunkra is sok segítséget nyújtó gondozóját és férjét. Tisztelettel köszöntöm a Banner család és a rokonság, a baráti kör minden tagját, Banner professzor volt tanítványait, kollégáit. Nagyrabecsüléssel köszöntöm Holler Lászlónét, Hódmezővásárhely város tanácselnök-helyettesét, Korek Józsefet, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóhelyettesét, Hüttner Vilmos elvtársat, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét. Külön öröm számunkra, hogy emlékülésünkön vendégeink között üdvözölhetjük Csongrád megye és Hódmezővásárhely képviselőit, szakembereit. Banner János személye és maradandó munkálkodása is összeköt bennünket. Békés és Kolozsvár, majd Makó és Jászberény után Szeged és Hódmezővásárhely lett a legszebb férfikorba érkezett, tudósi pályája első magaslataira emelkedett Banner János kedves városa, hogy azután — a leghosszabb időre — Budapestre szólítsa őt a hivatás. Az Alföld, Békés megye sokfelé ágazó művelődési és kutatási hagyományai között — úgy vélem, joggal állíthatom ezt — Békés városa kiemelkedő és sajátos értékekkel büszkélkedhet, szellemi gyökerei mélyre és messzire nyúlnak. Ezeket a rangos, tartalmukban és szellemükben előremutató tradíciókat tudatosan hozzuk felszínre, ápoljuk és folytatjuk. Banner János, aki családi és személyes szálak révén szorosan kötődött városunkhoz, s Békést saját vallomása szerint szellemi szülőhelyének tekintette, sokat tett értünk. Egészen a legutolsó napjaiig egyfajta küldetésének érezte, hogy az Alföldnek ezt a részét,
