Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Hódmezővásárhely, 1988. március 6. - Villanások Banner János hódmezővásárhelyi ásatásaiból (Korek József)

— Áll az üzlet. Mennyi az? — 80 pengő. Kifizettem, az egyévi ösztöndíjam 10%-a volt. A kicövekelt felületen hétkor megkezdtük a munkát. Később kiderült, hogy komoly leletet nem találtunk a területen. Fölöstök után így szólt hozzám Banner: — Menj be a városba, mondd meg Béla bátyámnak, hogy jöjjön ki, de legkésőbb holnap reggel. Bekerékpároztam a városba, bementem a torony alá. Ismert a titkár, Salgó úr és a gépírónő, s így hamar bejutottam a polgármesterhez, akit kihívtak egy ülésről. Átadtam az üzenetet. Faggatott, hogy miért ilyen sürgős a kimenetel. Annyit mondtam: „Olyan szépet találtunk, hogy azt azonnal látni kell." Hamar berekesztette az ülést. Egy telefon, és előállt a homokfutó. Kerékpárom is a kocsiba került, és egy trappban értünk ki Kökénydombra. A szelvény partján találtuk a professzort, mint mindig, a munka kezdetétől a befejezésig. Pontos volt, reggel ő köszöntötte az árkot. Besétáltunk a szálláshelyre, és a kis Vata-tanya nagy eperfája alatt bemutatta a professzor úr Endreynek a Vénuszokat, s szinte kipirulva magyarázta azok tudományos horderejét, értékét, az akkor egyedülálló leletekről. Kávézás mellett beszélgetve, eltelve a csodától, így szólalt meg Banner: — Bélám, a Vénuszok természetesen a tiétek, nektek van rá jussotok. Ekkor értettem meg a tegnap délutáni szótlanságát. Azért nyomta a gond, mert ebben az évben az egyetem adta a pénzt, a városi számvevőségnek nem volt, s Bannernek mint professzornak és mint dékánnak is döntenie kellett intézménye gyűjteménye és a vásárhelyi múzeum között. Reggelre győzött benne az ember. Ilyen volt, s mint ő a 70 éves születésnapjára írt Emlékezés a köszönet hangján c. kis művében megfogalmazta: „A molnárra liszt ragad a malomban, a becsületes emberek közt dolgozó fiatal emberre becsületes, tisztességes szándék, lankadatlan munkakedv, a köz szolgálatának igénylése és igazságérzet. Ez volt az út, amelyen haladtam, de mindig haladtam. így lettem olyan, amilyen vagyok, és amilyen maradok, mert más nem lehetek."