Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Banner János emléktáblájának leleplezésére (Varga Sándor)

dombon folytatott ásatások eredményeit összefoglaló nagy munkán dolgozott legtöbbet. Nagy örömmel vett részt annak a kiállításnak a munkálataiban, amely az ásatások legfontosabb eredményeit mutatta be a Jantyik Mátyás Múzeumban. Itt, e falak között mondta el utolsó kiállításmegnyitóját is. Békésre való visszatérése során példaadó együttműködési készséget talált, s a település akkori vezetői minden segítő támogatást megadtak, tisztelő barátsággal vették körül. A békési tanácselnök 1968-ban, 80. születésnapjára köszöntő levéllel erősítette meg az elismerést és a nagyrabecsülést. Most, amikor Banner János tudós, régész, néprajzkutató emlékének adózunk, ismét hozzá fordulunk segítségért. A köszöntő levélre adott válaszleveléből idézek, amely ezennel válik közismertté: „Nem születtem Békésen, soha se voltam békési illetőségű, de a tandíjmentességhez szükséges szegénységi bizonyítványt egyetemi hallgató koromban mindig a községi elöljáróságtól kaptam. Gazdagodtam általa, mert — míg állami ösztöndíjas nem lettem, soha se fizettem tandíjat. De engem nem csak az a szegénységi bizonyítvány kötött Békéshez, hanem minden, ami 1896 (voltaképpen születésem) óta körülöttem és az egész család körül zajlott. A békési első gyógyszerész Koritsánszky Mihály leánya Wieland Jánosné háza, korán elhalt édesanyám testvéreinek önfeláldozó szeretete, régen elhunyt tanítóm, tanáraim segítőkészsége, ma is ott élő családtagok, a Szarvasi úti temetőben pihenő csaknem száz családtag, atyafi, sok jóbarát emléke, elszakíthatatlan szálakkal kötnek a legnagyobb magyar községhez. Tudományos munkám is a községgel kezdődött és úgy látszik, azzal is fejeződik be. Doktori értekezésem a békési magyarság népi építkezéséről szólt, 1910-ben jelent meg kivonatosan a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítőjében. Még sokszor visszatértem néprajzi, földrajzi és művelődéstörténeti kérdésekre, amelyek Békésről szólnak, bármilyen igénytelenek is voltak. És, hogy mindezt betetézzem, életem 80. évében fejeztem be azt a 15 íves monográfiát, amelyben a Várdomb ásatásának leírását, néprajzi és társadalomtörténeti leírását adom, ha még megérem az Acta Archaeologica Hungarica akadémiai kiadványban való megjelenését. Én írtam. Sohasem vallottam magamat másnak mint békésinek, s azt hiszem ezután sem fogom, hiszen minden ifjúkori emlékem ide fűz. Az az igazság, hogy kisdiák koromtól érdekelt a múlt — az otthonommá lett község múltja és kiszélesítve az érdeklődést az egész Alföldre, sőt: az egész országra, ennek felderítésén dolgoztam utolsó nagy munkámig. Nem kaptam meg, de nem is kerestem érte az elismerést. A jól végzett munka értékét nem a külsőségek adják, hanem a belső jó érzés, az elvégzett munka felemelő tudata. Tervei nemigen lehetnek egy 80 éves embernek, de félre nem álltam; mint nyugdíjas, ma is tanítok az egyetemen, immár 58 éve, és szeretném befejezni a saját magam munkájáról szóló visszaemlékezést.