Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - A Körösvidék halászata Banner János munkásságában ( Szilágyi Miklós)

csupán „elkerülte a figyelmüket" a periférikus megjelenésű füzet. Ecsedi Istvánt pl. (aki ez idő tájt az egyik legjelesebb művelője volt a néprajzi riportnak, s kötetekbe gyűjtve is megjelentette a helyi újságokba írt útijegyzeteit, helyszíni beszámolóit) Bátky Zsigmond, a Néprajzi Múzeum igazgatója recenzióban is, magánlevélben is figyelmeztette a műfaj veszélyeire: a publicisztikus hangvétellel együtt járó szubjektivizmusra, a tudományos igényű rendszerezés és gondolatkifejtés elhanyagolására. Bannernek ez a kis füzete egyébként abban az értelemben is a riport műfaját képviseli, hogy bizonyosan nem önálló kiadvány számára, hanem folytatásos tárca-cikknek íródott a „Körösvidék" című békéscsabai napilapba. Arra, hogy megjelent-e a lapban, csak következtetek, mert a Széchényi könyvtárból majdnem teljesen hiányoznak az 1923—1924-es évfolyamok. Az a tény viszont, hogy 1922 novemberétől ebben a lapban közölte Banner János a „Békésvármegye múltjából" című (mellesleg szintén alig ismert, bibliográfiailag sem számontartott!) füzetének teljes anyagát, majdnem bizonyossá teszi, hogy az azonos formájú és tükör-méretű mindkét füzet a félrerakott szedések felhasználásával — tehát különlenyomatként — készült el a „Körösvidék" Rt. könyvnyomdájában. (Az ilyen újság-különlenyomatok készítése különben sem volt ritka ezekben az évtizedekben.) Egy köröstarcsai halászcsapattal együtt töltött egyetlen nap tapasztalatainak jegyzőkönyv-szerűén pontos beszámolója ez a riport. Előző nap, alkonyattájt, a híd közelében találkozik a Szegedébe való „halászati tanár" a falu tekintélyes gazdájának gyanítható halászati bérlővel, majd az éppen kecévol dolgozó, s ugyanide megérkező halászokkal. Miközben a szerény zsákmány mérése folyik, engedélyt kér és kap a bérlőtől arra, hogy másnap elmenjen a halászokkal. Hajnali ötkor gyülekezik a hattagú csapat, s a vendég jelenlétében, de közreműködése nélkül nekilát a laptur javításának, előkészítésének. (Ez a két csónakról elvetett és felszedett húzóháló-féle a tiszai és dunai lapsolóval, laptolóval azonosítható, és — mint Banner írja — „nem nagyon régen került a szegedi vizekről" a Körösök vidékére.) A tempós készülődés közben szó esik a halászati lehetőségek csökkenéséről, a régebben alkalmazott fogási módokról (pl. a rekesztőháló és az emelőháló-féle szák kombinált alkalmazásáról), a halászati kereskedelemről, a halszárításról. A csapat egész nap lapturval halászik, tehát ennek használatával együtt járó gesztusok, szóváltások, utasításra vagy automatikus begyakorlottsággal végzett munkafázisok sorra-rendre előkerülnek. Ebédidőben — ekkor már a vendég ösztönzésére, nem az idősebbeket-fiatalabbakat magába foglaló csapat tapasztalat-átadásának szokásos módján — az idősebbek sorra felidézik a régebben általános, de már nem, vagy csak alkalmilag használt tiszahálóval, gyalommal, csömpővel, kaparóhálóval, szigonnyal, horoggal és vesszővarsával való fogási módokat. Ebéd után —- Berény alól visszafelé haladva — továbbra is halásznak, s estére érkeznek a kiindulás helyére, ahol a bérlő már várja, hogy Pestre szállíthassa az aznapi zsákmányt. Ebből a vázlatból is kitetszik, hogy mennyire sokrétű ismeretanyagot zsúfolt bele szerzőnk egyetlen napba. Annyira sokat, hogy aki részt vett már