Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Banner János és a Békés megyei múzeumügy (Dankó Imre)

kapjon. Szegedi professzorsága alatt sokoldalú, de alapjait tekintve muzeológus jellegű, és egyaránt régészeti és néprajzi vonatkozású munkásságot folytatott. Ásatásokkal gazdagította a hódmezővásárhelyi, a békéscsabai, a gyulai, a szentesi múzeumok anyagát s önálló kiadványsorozatai (például a Dolgozatok . . .) mellett rendszeresen dolgozott az akkori szegedi egyetemhez kötődő földrajzi, nyelvészeti, néprajzi folyóiratokba; a Föld és Emberbe, a Népünk és Nyelvünkbe, stb. Érdekes, hogy ásatásaival, általában muzeológusi tevékenységével kevésbé kötődött a szegedi múzeumhoz. Ennek okát valószínűleg abban találhatjuk meg, hogy a szegedi múzeum igazgatóját, Móra Ferencet, kiváló írónak, közéleti személyiségnek, de kevésbé jó régésznek tartotta. Szegedi egyetemi tanár korában fűzte szorosabbra egyébként soha el nem szakított kapcsolatait a dél-alföldi, közelebbről a békési múzeumokkal, múzeumi kezdeményezésekkel. Ezek a kapcsolatok nagyrészt személyi kapcsolatokon, ismeretségeken alapultak, mint például Békésen Durkó Antal, Gyulán Implom József, Békéscsabán meg éppen testvére, Banner Benedek révén. A békési múzeumokkal való szoros kapcsolata 1946, Pestre helyezése és költözése után sem szűnt meg, hanem mindvégig, nyugdíjba vonulása után (1968) is; tényleg a haláláig tartott (1971). Mi sem jellemzőbb erre a halálig tartó kapcsolatra, mint az, hogy a Békési Élet 1970. évi évfolyamában, közvetlenül halála előtt, jelent meg régóta érlelt, többszörösen formába öntött, bővített-rövidített A békési vár (castrum, castellum, palánk) . . . című tanulmánya. Banner Jánosnak a békési múzeumok életében betöltött fontos szerepére egyformán rámutattak nekrológjaikban a régész Korek József és a néprajzos Balassa Iván is.

2 Ezekről a halálig tartó békési kapcsolatokról magam is tanúságot tehetek. 1958-ban, amikor Gyulára kerültem, azonnal felvette velem a kapcsolatot és tanácsokkal, útmutatásokkal látott el. Ő keresett fel és ajánlotta fel támogatását régebbi ismeretségünkre hivatkozva! Tanácsait szívesen vettem, segítségét örömmel igényeltem és 1959-ben már „foglalkoztattam" is — ahogy ő mondta. Az általam akkor indított A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai című sorozatom első számaként Régi kutatók — új feladatok. A gyulai múzeum kilencven éve címmel Banner János tanulmánnyá bővült előadását adtam közre. A következő évben pedig, amikor Erkel Ferenc születésének 150. évfordulóját használtam fel ürügyül arra, hogy a gyulai múzeumnak évkönyvet, jubileumi évkönyvet jelentessek meg, Banner János megint a segítségemre sietett. Átadta közlésre Az Erkel Ferenc Múzeum legrégibb ritkaságai című, gazdagon illusztrált tanulmányát.

3 Én is igyekeztem a kedvében járni, valamivel meghálálni mindazt, amit a gyulai múzeumért; a békési múzeumokért tett. 1960-ban (november 23-án) minden különösebb alkalom, jubileum nélkül, Kétegyházán Márki Sándor-emlékművet állíttattam és annak leleplezésére Banner Jánost kértem fel. Váratlanul érte a felkérés, az egész ügy, de annyira magával ragadta a gondolat, a Márki Sándor iránt érzett tisztelet és hála, nemkülönben a Békéshez való kötődés, hogy nemcsak elvállalta a szerény emlékmű leleplezését, hanem alkotó tagként, sőt központi előadóként részt vett a még aznap este Gyulán tartott Márki Sándor-emlékülésen is. Különben az egész Márki-