Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Emlékülés Békés, 1988. március 1. - Néhány gondolat Banner Jánosról és munkásságáról — megnyitóként (Szabó Ferenc)

nunk, mégpedig az egészséges, korszerű helyi tudat, a demokratikus önkormányzat lehetőségei között kivirágzó tenniakarás szellemének újrateremtése, megerősítése érdekében. Banner Jánosnak különösen a békési tárgyú dolgozatai (de gyulai, jászberényi, kiskunfélegyházi, vásárhelyi témájú múzeum- ill. tudománytörténeti tanulmányai, emlékezései hasonlóképpen) mutatnak ma is érvényes példákat arra, mi lehet és mi legyen a gyökere, a nyitottsággal harmóniában lévő tartalma a helyi tudatnak: Legelső helyen a tágabb kitekintésű műveltségre alapozott s így biztosabb, megbízhatóbb mérlegelésre, életvezetésre képes lakosság mély önismerete. Ennek az önismeretnek, mint a legapróbb sejtekből, a családokból elindulva kell építkeznie s el kell jutnia a település múltja és jelene minden lényeges összetevőjének vállalásáig, méghozzá a közösségi keretek közötti önkéntes vállalásáig. Az azonosulásból már nem teherként következik az áldozatkészség, a cselekvés szükséges voltának a felismerése, elfogadása. Banner János ilyen formában nem tartotta szükségesnek megfogalmazni a helyi tudat tartalmát, de szinte minden békési tárgyú írásából ez csendül ki. A tudatos és építő szándékú lakóhelyszeretet kiformálásának és ébrentartásának feladata Banner János szerint döntő mértékben a tudományos megalapozottságú helytörténetírásra és az arra támaszkodó, igényes népszerűsítésre várt és vár. Távol állt tőle a tudósi gőg, a professzori elzárkózás, a kisvárosi vagy falusi „amatőr" kutatók iránti bizalmatlanság. Nemcsak közvetlen emberségével, türelmével segítette a pályakezdő vagy botladozó vidéki muzeológusokat, tanárokat, tanítókat, hanem azzal is, hogy saját dolgozatai, közleményei egész sorát a tudomány központi áramkörébe csak nehezen kapcsolódó vidéki kiadványokban jelentette meg. (A békési kalendáriumon túl a gyulai múzeum második világháború előtti, majd Dankó Imre szerkesztésében újra megindított füzetsorozata, a Körös Népe, a Békési Élet éppúgy sok példát nyújt erre, mint a más megyékben született kiadványok. De példa erre a Durkó Antal-féle 1939-es békési monográfia is, amelynek két alapvető fejezetét Banner János írta meg.) Ezzel egyszerre inspirálta és felemelte a „provinciákban" dolgozókat. Ennek jó alkalma volt, amikor ő kért adatokat, helyszíni ellenőrzéseket kisvárosi, falusi, tanyai „kollégáitól". (Az itt körvonalazott, igazi tudósra, tudományszervezőre és pedagógusra valló magatartás néhány szép példáját a békési táj földrajzi neveit egyetemistaként kutató feleségem és levéltárosként töltött éveimből magam is elmondhatnánk.) A Békési Élethez küldött kéziratainak a stílusfordulatokra is kiterjedő, alapos ellenőrzését kifejezetten kérte és elvárta. Örökre sajnálhatjuk, hogy éppen fiatalkori békési gyűjtéseinek nagyon izgalmas részeit már nem tudta megírni nekünk. Nem szeretnék Dankó Imre előadása elé vágni, annyit azonban feltétlenül el kell mondanom, hogy Banner János megkülönböztetett figyelmet szentelt Békés megye tudományos felnövekedése intézményi hátterének. Szakmájából kiindulva elsősorban a táji lehetőségeket jól figyelembe vevő múzeumokban, másfelől a nívós iskolákban, azok tanáraiban és célszerűen fejlesztett könyvtáraiban, továbbá néhány erős közkönyvtárban látta ennek csíráját. Azon keve-