Szabó Ferenc szerk.: Banner János emlékezete (Békéscsaba – Szeged, 1989)

Banner János két tanulmánya - Tárcsái halászok közt (Sajtó alá rendezte: Szilágyi Miklós)

— Nem fogtak sok halat, ugye? — Nem — hangzik a válasz — szűz halászok vagyunk! — Górjík már meg egy kis hallal Péter bátyám — kiált le az egyik ismerős gyerek a partról. — Nincs nekünk! — De szegény halászok kentek. Pedig dehogy. Nem hiszik ám a gyerekek e szót, s le nem veszik a szemüket a csolnakokról egész úton. Csak néha pillantanak a lábuk alá, hogy a szúrós szerbtövisbe bele ne lépjenek. A szóváltás addig tart, míg a hídhoz nem érünk. De már a halászbérlő is ott kapaszkodik a parton a hasán lógó ezüst láncába. Várja az embereket. Hiába, Pestre kellene a hal. Volna is már szekér, amelyik Berénybe viszi az éjszakai vonathoz. Nohát, nem fog üresen menni a szekér, mert ha több nem is, de a nagy harcsa csak útra fog kelni. Megérkezünk. Se kérdő, se kérkedő szó nincs. Úgy megy a még hátralevő munka, mintha nem is üzletről volna szó. Esküdt uram nem akarja elárulni kíváncsiságát, a halászok meg nem mutatják, hogy bizony pénzre volna szükségük. Pedig belülről mindnyájukat csak az élet hajtja, mert az apostolok lovát is csak abrakolni kell. Kiköt a bárkát hozó csolnak is. Csakhamar szárazra kerül a halakkal együtt. Előkerül a halászfont is a kosárral együtt, s egy negyedórán belül a Péter bácsi notesze meg esküdt uram notesze ugyanazzal a kiló halat jelentő numerussal lesz súlyosabb. A lakatos bárka pedig élénkebb lesz az aznapi eredménnyel. Az öreg harcsa se jut el Pestre, mert a volt bérlőnek, Puskás Laci bácsinak vendégei vannak, akik tárcsái halra éheztek a békési járás székhelyén. Sodorgatja is már a fűzfavesszőt, hogy hurkot vessen a szép állat nyakába. Aztán félre hívja esküdt uramat. Négyszemközt beszélgetnek egy kicsit, s pár perc múlva viszi is már az öreg a bajuszost. Esküdt uram is elmegy a lakat kulccsal együtt. Csak a holnapi piac előtt lesz itt újra dolga. Csak a halászok sürögnek-forognak a csolnakok körül. Nekik még van végezni valójuk. A háló nem maradhat a csolnakban. A két legfiatalabb hozza is már a vállán a hálót. Megáll vele. A harmadik leemeli a felső pálcáját, s megy vele hátrafelé lépkedve addig, míg az egész le nem hámozódik a legények válláról. De már a másik kettő is segít, hogy a háló szépen terüljön. Két oldalt fogják az inakat. Amikor az egész háló a földre terül, az ínra tekeredett részt is legöngyölítik, s minden oldalon feszesen kihúzzák. Körülnézegetik. Biz' ebbe lesz javítani való bőven, még a kis inat is ki kell toldani, ha használni akarják. Aztán vállra kerülnek az ülések, evezők, daladzók, bakók, s kiki a maga útján hazafelé ballag. Besötétedik. Csend lesz. Nem történt itt semmi, csak a szabad halak száma fogyott meg néhány darabbal. S néhány fekete képű, kérges kezű