Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)
Régészet - Bendefy László: A Gyula Icce-dombi középkori határkő
Á Gyula Icce-dombi középkori határkő Bendefy László Budapest A honfoglalást követő első századokban, míg a lakosság száma elenyésző volt a rendelkezésre álló földterülethez képest, ki-ki kedve szerint művelte, vagy műveltette a földjét. Némi megszorítás csak akkor következett, amikor a közösségi birtokokat határjelekkel vették körül. Kialakultak tehát a községi határok. Ezeken belül elkülönítették az egyéni birtokokat a közösségi tulajdontól. A birtokokat a természetben határozott formában megjelölték, és ezzel egyidejűén, határjárási okiratokban, írásbelileg is rögzítették. A határjárási okiratok kiállítása, illetőleg az ezzel kapcsolatos határbejárások végrehajtása, valamint a határ töréspontjainak a természetben való megjelölése a hites helyek (többnyire a káptalanok) dolga volt. Középkori okleveleink tömegében sok száz határj árási okiratot ismerünk. Ezek tanúsága szerint nem volt éppen ritka eset, hogy a földből hányt határhalmok alá — középütt — valamiféle tárgyat: néhány nagyobb folyami kavicsot, szénsalakot, faszenet, borral tele üveget, épp vagy törött malomkövet, törött kést vagy néhány nyílhegyet, paleolit, vagy neolit kőfejszét, sóval tele bögrét, téglát, vagy egy-egy nagyobb terméskődarabot helyeztek el. Ennek az eljárásnak kettős célja volt. Részben az, hogy ha a határhalom bármi természtes okból elpusztulna, folyóvíz mosná el, vagy szétáznék és szerteomlana a mocsárban, esetleg a szél szárnyán szállna homokos anyaga tova, maradjon meg a földalatti jel, melynek alapján a halom bármikor visszaállítható. Részben azonban a halmok mesterséges pusztulására is fel kellett készülniük, mivel a szomszédos birtokosoknak nem egyszer érdekükben állott a birtok-határjelek eltüntetése. A régi halmok alá tett különböző állandósítási jelek közül igen kiváló hely illeti meg azt a nagyobb darab, írásjegyekkel ellátott, kerekded követ, amelyet csupán rajzilag elsőnek Lükő Gábor ismertetett a gyulai „Erkel Ferenc” Múzeum 1955—1956 évben készült állandó kiállításához adott kalauzában.1 Hozzám intézett, 1956. aug. 28.-i keltű levelében pedig ezeket írja a szóbanforgó kőről: „Gyula város régi határkövén ... a város neve van rövidítve és egy H vagy M betű ... írásmódjából és a lengyelesen áthúzott L-ből következtetve, 16. század véginek gondolom. A 17. század elejéről van egy érdekes határjárásunk; helyesebben Doboz és Békés határának megállapítása tanúkihallgatások útján.2 Ez a határleírás említi a „Borz lyukas domb”-ot, amely azonosnak vehető a mai Icce domb folytatásával, a Sebes ér torkolatánál, a Maró ér partján. Ezt a dombot a múlt századi térképek is feltüntetik e néven, sőt ma is látható az Icce ér száraz medre mellett a doboziak szőlőskertjeinek keleti sarkában (1. ábra). Itt a dobozi lakosok a múlt század közepe táján kincskeresés közben akadtak rá a domb földjében; így került először a dobozi községházára, majd onnan a múzeumba. A nagyjából gömb alakú, tehát emberfejjel azonosítható kő egyik lapja simára van csiszolva, s ebbe vésték bele a betűket.” Az Icce dombban talált határkő 42—43 cm széles, 35—36 cm magas és 24— 26 cm vastagságú, részben megmunkált kődarab (2. a, b, c ábra). Anyaga dácittufa. Minden bizonnyal a 60 km távolságban levő Világos környéki vagy a Bokszeg és Zarándnádasd közötti hegyekből származik.3 Színe fehéres, zöldessárga 1 Lükő G., A gyulai vár. Gyula és a Körösök története a honfoglalás korától napjainkig. Gyula. 195G. 2 Ifaan L., Békés megye hajdana. II. Kt. Diplomatarium Békéssiense. 220—230 1. Pest, 1870. 3 Lóczy L. idb. — Teleki P.—Papp K., A Magyar Birodalom és a szomszédos országok határok területeinek földtani térképe, 1:900 000; Bpest, 192121. (M. Földrajzi Társ. kiad.) 47
