Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)
Néprajz - Dankó Imre: Cserépedények Kötegyánban
figyelembe véve az a helyzet, hogy minden kétséget kizáróan csak azokról a kötegyáni edényekről állapítható a szalontai eredet, amelyeken ezt valamilyen felirat elárulja. Ez viszont elég ritka. Még problematikusabb az úgynevezett erdélyi edények csoportja. A régi, kopottas, valamint a barna és kékesszürke mázó edényeket általában erdélyieknek mondják a kötegyániak és az első világháború előtti időkből származtatják. Ha ezeket az edényeket formák szerint vizsgáljuk, azt állapítjuk meg, hogy bizonyos csoportokat különböztethetünk meg köztük. A sötét barna mázú edények zöme például többségben gömbalakú, a begyűjtött kékes-szürke mázú lábasok pedig kizárólag csonkakúp alakúak, két füllel. Ilyen kékes-szürke színben Kötegyánban a lábasok mellett egyetlen egyfülű fazekat és egy kis kétfülű tésztaszűrőt találtunk. Múzeumunk régebbi anyaga őriz egy ilyen mázú kétfülű fazekat.12 De származási helye ismeretlen. Különböző házaktól ugyan, de sikerült egy öt darabból álló lábas-sorozatot összeszednünk. Az öt lábasból azonban csak kettő külső máza kékes-szürke. Az erdélyi edények csoportjánál jelentkezik egy másik érdekes mozzanat is. Alapos okok miatt felételezhető, hogy a régebbi kötegyáni vászonedények zöme délbihari parasztfazekasok munkája. Tudjuk, hogy a délbihari — kötegyáni szemlélettel már erdélyinek számító — falvakban (Tárkány, Sonkolyos, Belényes, Újlak, Remete, Cséke stb.) elterjedt népi mesterkedés volt a fazekasság. Györffy István idézi, Magyarcséke 1770. évi urbáriumából, hogy „vágynak a lakosaink közt némelyek, kik az határunkon lévő földből közönséges edinyt csinálván Fazokas mesterséget űznek, melyből kevés hasznot vesznek”.13 Fodor Ferenc ugyanezt mondja Bélfenyéről.14 Ezek a parasztfazekasok könnyen eljutottak áruikkal Kötegyánba vagy azokba a közeli helységekbe, ahol a kötegyániak vásárlási szándékkal megfordultak. Annak bizonyítására, hogy ez tényleg így van, Kötegyánból ugyan nincsen adatunk, de van a szomszédos, rokon Mezőgyánból. Innét ez évben gyűjtöttünk be egy vászon leveses fazekat, peremén a következő bekarcolt öreg, parasztbetűs felirattal: „Gérecz András Sonkolyos”.15 Egyébként a kötegyániak által erdélyieknek nevezett edényeket főleg Belényes, Vaskoh, Tenkéről származóknak kell vennünk. Ha a megszerzett edények formáit nézzük, azt kell megállapítanunk, hogy igen sok a gömbedény. Majd tiszta gömbalakúak a szilkék, a tejfelesek; gömbből alakítottak a korsók, a bütykösök, sőt az erdélyieknek mondott edények között gömbből alakított, kevésbé téglaalakú butéliát is találunk. A bütykösök egy része, mégpedig itt is az erdélyi edényeknek mondottak között, nagy számmal vannak két oldalukon belapított gömbalakú bütykösök. A korsók zömének szűrős a szája, de akad a gyűjtött anyag között bő nyakkal formált, szűrő 12 Leltári száma: 54. 662. 1. Gyűjtötte Lüké Gábor. A kékesszürke mázú edények készítési helyére van egy biztos adatunk Nagyszalontáról. Bár adatunk nem teszi kizárólagossá a kékesszürke színű edények nagyszalontai készítését, mégis fontos, mert útbaigazít, hogy az ilyen edények készítési helyét merre kell keresnünk. Adatunkról a következőt: a Túrkevei Múzeumban van egy szürkéskék, bekarcodt és domborírású, valamint dombordíszes boroskancsó (53. 30. 1. szám). Bekarcolt felirata: A N. Szalontai Aratézi Kút 250 m mélyéből 1890/X 15. Domború felirata: Egy pohár Bor a Hazáéit Meg nem árt. Fenekén készítőjének bekarcolt neve áll: Bereczki János. Gyűjtötte Túrkevén Dankó Imre. 13 Györffy István: A feketekörös-völgyi magyarság települése. Magyar nép, magyar föld. Budapest. il942. 300. Vö. Márki: A Fekete-Körös i. m. következő részeivel: „Segyestel határában található agyagból Vaskóim kőedényeket égetnek” (65—06.), valamint: „Sonkolyos határában jó agyagot találni, melyet azelőtt a lakosok feldolgoztak” (67.), vagy Vaskókról: „a városban sok kovács, fazekas és csizmadia él. Földje kevés és szegény, bár igen szép vidékű lévén, kézművekre van utalva a lakosság, miktől az nem is igen irtózik” (74.). Vö. még a Bihar vármegye és Nagyvárad c. kiadvánnyal 236., 295. és 301. (Szerk.: Borovszky Samu). 14 Fodor Ferenc: Az elnemsodort falu. Budapest, 1942. 92. 15 Leltározatlan. Szabó Jánosné, Mezőgyán, Sztálin út 39. sz. alatti lakostól gyűjtöttük. Érdekes, hogy a környéken általánosan elterjedt .révi edényekről mitsem tudnak Kötegyánban. Pedig nyilvánvaló, hogy ez a nagy központ Kötegyánt is ellátta edénnyel. Minden bizonnyal az úgynevezett „erdélyi edények" között kell őket keresnünk. 96
