Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)
Néprajz - Dankó Imre: Cserépedények Kötegyánban
Annak nyomára nem akadtam, hogy Kötegyánban luxus célokra használtak volna cserépkészítményt. Amikor például a virágvázákat használni kezdték, akkor már Kötegyánban a fazekas-készítmények kimentek a divatból. Ezért vannak a vázák főleg üvegből Kötegyánban. Egyetlen cserép tintatartó az, amit ebbe a csoportba sorolhatunk.3 A konyha falát díszítő vagy a tálason elhelyezett tányérok se szolgáltak luxus célokat; csak mellékesen díszítették a házat. Azért voltak felaggatva, mert az volt a helyük. Érdekes, hogy ép pereckulacsot sem találtam, hordókulacsról pedig csak az emlékezet beszélt. Nem találtam egyetlen csali korsót sem. A kötegyáni nép kétféle edényfajtát különböztetett meg: mázas és tót, vagy vászonedényt. A mázas edényeket jobban becsülté, drágábbak is voltak, sok esetben háza díszének is tartotta. A vászonedényekre is vigyázott, de közel sem becsülte annyira, mint a mázas edényt. A mázas edény háromféle: egyszínű, minden dísz nélkül való, írókadíszes és festett díszű. Nagyritkán előfordul bekarcolás is. Viszont általános ez a díszítési mód a butéliáknál, ahol a szokásos felirat is ilyen módon készül. Ugyancsak gyakori a körbefutó bemélyesztett vonal is, amit korongolás közben karcolt rá az edényre a mester. A színek különbözők. Általában a zöld és a barna a kedvelt. Az írókadíszek és a festett díszek mind virágmotívumck. Az írókadíszítés egyszínű, a festett díszítésnél többszínűséggel is találkozunk. A vászon- vagy tótedényeken is találunk díszítéseket. Ecsettel festett, egyszínű (sötétbarna), sujtáshoz hasonló vonalvezetéssel készült díszek találhatók rajtuk leginkább. Megállapítható, hogy a vászonedények egy része újabban került a faluba. Ezek szabályos formájú, jól kidolgozott darabok. A földművesszövetkezet is kizárólag csak mázatlan edényt árul. A régebbi vászonedények kevésbé jól kidolgozottak, díszítéseik és arányosabb formáik miatt archaikusabbak. Az edények továbbélése szűkebb körű, mint sok más eszközé. Az eltört cserépedényt, a csanakot az esetek zömében el kellett dobni. A nagyob edényeket, melyek drágábbak is voltak, és törés esetén is nagyobb darabokra törve, részeik könnyebben voltak összeilleszthetők; megdrótoztatták. Mégpedig nem akkor, amikor megrepedt, hanem újkorában. Kis edényt nem drótoztak. A kis edények vagy csentresek különösebb értéket nem képviseltek. Minden vásárból vagy piacról hoztak haza belőlük. Ügy pótolták őket, ahogy fogytak. A drótozást vándor iparosok végezték, de általánosan drótoztak a lakosok is. A drótozás nemcsak a repedés, törés ellen kellett, hanem különösen nagy fazekaknál azért is, hogy az edény fala erősebb legyen, hogy a fülek az emelésnél a nagy súlyt megbírják. Hasonló okokból drótozták meg a nagy tálakat is. Nagy edényeknek különös gonddal drótozták meg a füleit. Ha úgy tört el az edény, hogy valamelyik része még használható volt, megtartották. Fazék-, csupor- és köcsögaljból macskatányér, csirkeitató lett leggyakrabban, de piszkító anyagok tartására is felhasználták (például festék, rühkenőcs, szurok stb.). Ha letört a korsónak a füle, de egyébként nem sérült, „kötőféket vetettek a nyakába”, azaz egy kötelet hurkoltak rá fogóként. A kötél végére fából fogót készítettek, sokszor kötélpecket tettek rá, és ennél fogva vitték-hozták. Az emberek szeretik eszközeiket saját igényeiknek megfelelően átalakítani. A cserépedénynél ez nemigen lehetséges. Egyedül talán azt említhetnénk itt meg, hogy a kötegyániak a szűrős szájú korsók szűrőjét sokszor betörték. így gyorsabban lehetett megtölteni. A kötegyáni cserépedények eredetére visszatérve, először a békési eredetű edényekkel foglalkozunk. Békésen régen virágzó cserepes ipar volt, a fazekasok külön utcasort is alkottak.4 Ma már alig dolgozik pár mester. Áruikat a messze földön híres békési vásárokon külön soron, az edényesek során árulták.5 Az ipar virágjában távoli piacokat, vásárokat is felkerestek készítményeikkel. 3 A tintatartót sem vehetjük luxus tárgynak voltaképpen. Lásd a 21. számú jegyzetet. 4 Durkó Antal: Békés nagyközség története. Békés, 1939. 190. 5 Kimer A. Bertalan: A békési vásár a múlt század végén. A Néprajzi Múzeum Adattárának Értesítője 1957—58. 114. 93
