Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)
Régészet - Banner János: Az Erkel Ferenc Múzeum legrégibb ritkaságai
A társulat elnöke 1877. évi közgyűlési megnyitóbeszéde, csak a kiállítás tényét közli.75 76 Bizonyosat csak Haán Lajos közleményéből tudunk, aki nyomtatásban is megjelent előadásában70 azt is említi, hogy az általa bemutatott vízmerő ki veit állítva a Budapesten tartott európai régészeti kongresszuson is. A nem éppen hű fametszetű kép kétségtelenül mutatja, hogy nem rhytonról, hanem askosról van szó. így nem vitás, hogy az edény azonos a Hampel katalógusában említett darabbal. 4. kép. Az öcsödi askos elölről. Leltári száma: 60.112.1. Az edényt az adatok egyértelműen a Békés megyei Öcsödről származtatják, a hármas Körös utolsó szakaszához közel eső területről. Ez a vidék közvetlenül érintkezik az őskor folyamán sűrűn lakott Tiszazug területével.77 Közelebbi lelőhelyéről semmiféle feljegyzés nem áll rendelkezésünkre, sőt a gyulai múzeum később megjelent kalauza78 még a múzeumba kerülés évszámát is 1877-re teszi, ha a többi adatot pontosan sorolja is fel. A leletet 1912-ben Domonkos János, az akkori múzeumőr, ugyanazzal a fametszetű képpel újra említi s nagyjából leírást is ad róla.79 Ö — bár indokolás nélkül — csiszolt kőkorinak tartja. Hivatkozik Mogyoróssy Kalauzára is és így téves Implom József későbbi múzeumigazgatónak az az adata, hogy a merítő edényt Domonkos János gyűjtő körútja alkalmával, 1904-ben hozta a múzeumba.80 Ez az adat azért volt tisztázandó, mert úgy látszott, hogy egy újabb lelet került elő. A nagyon eldugott helyen megjelent közlemény azonban végleg tisztázta, hogy a múzeum anyagában csak egyetlen ilyen edény van és az valóban Öcsödről való. 75 Uo. in. (1876—77) 155. 1. 76 Haán L., A békésmegyei múzeumi néhány érdekesebb agyag-, érez-, kő- és csontneműek ismertetése. Uo. 51. 1. 77 Kalicz N. Tiszazug őskori települései. Régészeti Füzetek. Budapest. 8 (1957) 96 1. 78 Mogyoróssy J., Képes kalauz a Békésmegyei Múzeum Érem és Régdségtárában elhelyezett tárgyak ismertetéséhez. Gyula, 1885. 12. 1. 79 Domonkos J., Ritkaságok a Békésvánmegyi Múzeumiból. Nemzeti Kultúra. Gyula. II. (1912) 54.1. 80 implom J., A gyulai múzeum és könyvtár hetven éve (1868—1938). Gyulai Dolgozatok (1) (1940) 35. 1. és 8. j. 40