Dankó Imre (szerk.): A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Jubíleumi Évkönyve Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójára (Gyula, 1960)
Az Erkel-jubileum - Újfalussy József: Erkel Ferenc öregsége
maturgiai módjai is egyben, amelyeket a „népek tavaszának” lendülete, a ,,szabadulás”-operák és forradalmi darabok új áramlata alakított ki. Ez a magyarázata a Bánk bán operai megfogalmazásának is, annak, hogy Katona József töprengő, hamleti Bánk-alakjából Egressy és főleg Erkel a Hunyadi szellemében fogant, egyöntésűbb, tettrekészebb honfit mintázott.9 A szabadságharc leverését követő osztrák elnyomás ezt a politikai légkört, a nemzeti egység illúzióját prolongálta a Bánk bán bemutatójáig. A politikai légkör a 60-as évek elején a Monarchia hatalmi egyensúlyának megrendülése folytán érezhetően megenyhült, erre az enyhülésre utalt Mosonyi idézett mondatában. De az enyhülés egyúttal felszabadította, felszínre hozta mindazokat a belső ellenmondásokat is a magyar társadalomban, amelyeknek csírái a szabadságharc óta, sőt alatta és előtte is ott lappangtak az egység mélyén. Ennek a kiegyezést megelőző és annak útját egyengető társadalmi tendenciának a gazdasági és politikai oldala eléggé ismert. Itt inkább zenei megnyilvánulásaira szeretnék utalni, úgy, ahogyan Erkel működését érintették. A 60-as évek elején a magyar zeneéletben szembekerül az „európaiság” igénye és a „magyar” program, jeléül a 40-es évek egységesebb nemzeti zenei programjában támadt hasadásnak. Ezzel a „nyugatosok” és a „keletiek”, a fővárosiak és vidékiek is elkülönülnek. A „kozmopolitizmus vagy provincializmus” vissza-visszatérő kérdése, vagy-vagy-a támad itt fel egy súlyos politikai pillanatban.10 A reformkor, a szabadságharc hevében, valósággá vált nemzeti egységében csak a szintézis igényével felelhetett rá minden magyar politikus és művész, Széchenyitől és Kossuthtól Petőfiig, Erkeltől Liszt Ferencig. A kiegyezéses légkörben azonban a gyötrő kettősség jelzi az úttévesztést. Erkelt egyszerre érik a támadások azért, hogy Wagner Lohengrinjét nem tűzi a Nemzeti Színház műsorára, és a bírálatok azért, hogy operaszerzői stílusában megrekedt, nem veszi tudomásul Wagner művészi eredményeit. A Zenészeti Lapok hasábjain a nyugatosok hangja kíséri működését kritikájával, s a vitához 1864-ben Mosonyi is csatlakozik. Mosonyi fiatal növendéke, Mihalovich Ödön ekkor szegődött Wagner leglelkesebb magyar hívévé, operáit nemcsak hogy Wagner modorában, de néha Wagner szövegére is írja. A másik tábor, a magyaros irányzaté, a vidéki népies műdalok útján jár, s útja a polgárosodó kisnemesi réteg züllésével egyenesen vezet a huszadik század elejének magyaros operett-hangjáig és kávéházi nótázásáig. A két ág évtizedekre végzetesen elválik egymástól. . M'halovich Ödön és Dankó Pista művészete egyszerre kulminál 1890 táján” — írja Szabolcsi Bence.11 Felbomlott hát a társadalmi talaj, amely létrehozta Erkel sikeres alkotásait. Egressy elvesztése nem csupán egy színpadi stílus változását, hanem a színpadi stílust létrehozó hazai és nemzetközi politikai helyzet megváltozását is jelentette. Erkel pedig valóban nem követte a kor divatját, hanem makacsul és következetesen kitartott a Hunyadi és a Bánk bán útján. Kortársai hol úgy látták, hogy nem fejlődik, hol meg úgy, mint a Zenészeti Lapok nyugatosai a Dózsa után: hogy Wagner eredményei jótékonyan hatnak rá. Ö valójában — mint Maróthy idézett tanulmánya kifejti12 — első nagy alkotásainak nyomdokait mélyítette, s a nemesi-nemzeti operán túl a népdráma útját kereste, témaválasztásában, zenei hangjában, drámai építkezésében egyaránt. Elsősorban kora vétke, hogy nem tudta úgy megalkotni, mint orosz kortársai, Borogyin, Muszorgszkij és Rimszkij- Korszakov. 9 Losonczi Agnes: A két Bánk bán. Budapest 1957, kézirat (előkészületben a Zenetudományi Tanulmányok IX. kötete számára). — Itt említem meg azt is, hogy véleményem szerint a Bánk bán 1939-es átdolgozásában a közeledés Katona eredeti drámájához éppúgy nemcsak a színpadi szükség, hanem egyben az akkori politikai helyzet eredménye is. 10 A különböző zenei pártok vitáiról írottakat Szabolcsi Bence: A XIX. század magyar romantikus zenéje, Budapest 1951, Zeneműkiadó Vállalat, — I—11. fejezete alapján tárgyalom. 11 u. o., 97. 1. 12 i. m., 170—172. 1. 23
