Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Sterbetz István: Az 1939-43 évi alföldi belvizek hatása Nagyszénás gerinces állatvilágára

- 461

vizes években az oshonos elemek mindegyike magátél értetődően megsokszorozta eredeti mennyiségét.

A kapott eredményekből a következő megállapításokra jutottam:

1. / A rendellenes klimaperiodus következtében előállt mélyreható biotópváltozás rámutatott arra, hogy a magasabbrendü állatok is érzékenyen reagálnak az ökológiai tényezők megváltozására. Rövid idő alatt népesítenek be, vagy hagynak el jó és rossz lehetőségeket nyújtó területeket és mennyiségi hullámzásokkal is kifejezésre juttatják az esetleges biotopváltozásokhoz való viszonyukat. A hajdani folyószabályozások és ezt követően mindjobban belterjesedő mezőgazdasági kultúra fajokban és mennyiségében töredékére redukálta az Alföld egykor igen gazdag állatvilágát. E rendkívüli évek példájából azonban láthatjuk, hogy még hosszú, mondhatni évszázadokra visszatekintő intervallum után is, ha az élettér valamilyen okból ismét hasonlítani kezd az ősi formákhoz, az állatvilág erre feltűnő populációs dinamikai megnyilvánulásokkal válaszol. Az állatok élete szüntelen progresszió és regresszió jegyében fluktuál és a természeti tényezők váltakozása az anthropogén beavatkozásokkal egyetemben döntő módon befolyásolják ezeket a hullámzásokat.

2, / Ha azonban a kérdéses terület faunajegyzékén végigtekintünk, különösen a madárvilág esetében, felkeltheti figyelmünket egyes fajok erős fölszaporodása mellett más vizkedvelőknek a kiterjedt vadvizek éveiben is változatlanul kis száma, vagy ritka megjelenése, esetleg távolmaradása. így pl. a nagy goda /Limosa 1. limosa I>./ Nagyszénáson a hortobágyi jellegű, oszlopos szerkezetű, mésztelen, kilúgozott szikesek nedves kaszálóin eredetileg is népes kolóniában költött. A vizi, zsombékos, mocsaras élettér kiterjedése a fészkelőpárok mennyiségének erős növekedését eredményezte. U- gyanakkor a godával más természetű, lapos, turjányos élettérben típusosán közösen fészkelő piroslábu cankő /Tringa t. totanus L./ ezen a területen a belvizek előtt és alatt is egyaránt ritka, alkalmi fészkelő maradt. Az Alföld meszes-szódás "fehér" szikesein jellegzetesen honos széki lile /Charadrius a. alexandrinus L./ a belvizek előtt és alatt is mindvégig csak szórványosan költött Nagyszénáson,annak ellenére, hogy kopár, zatonyos rész itt is bőven akadt számára, A bugaci, fülöpházi, biharugrai szikeseken gyakori és elég népes állományban költő barátréce /Ayhthya ferina L./ épp úgy soha nem fészkelt le Nagyszénáson, mint a típusosán sziklakó gulipán /Recurvirostra a, avozetta L./ amelyet éppenséggel még megfigyelni sem sikerült a területen. A sós környezethez ragaszkodó gólyatöcs /Himantopus h. himantopus L./ jelenlétét csupán egyetlen észlelés tanúsítja.

Vonuló fajoknál legfeltűnőbb volt a pólingfajok /Numenius a. arquata L., Numenius ph. phaeopus L,/ viselkedése. E két tömegfaj a szomszédos kakasszéki, szőkehalmi, pusztaszéli legelőkön évente több ezernyi tömegben vonul át az őszi-tavaszi migratio során. E nagyforgalmu állomáshe-