Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Grynaeus Tamás: Népi orvoslás Orosházán
- 404 -kéményseprőtől lopott seprüszállal fröcsköljük me* az álmatlan gyereket, --------------- ------/Sz.P. gy./ 349» Persze nincs szükség minderre, ha előre gondoskodunk oltalomról. Erre pedig semmi sem alkalmasabb, mint ha piros karperecét kötünk a gyerek kezére. Ez azután már lehet akár gyöngyből, akár korallból, akár csak egy olcsó kis szallagból; egyformán és biztosan védi a kisdedet. Még a kisbornyut is megvédi az ilyesmi a szemveréstől, ha a nyakába akasztják. /Sz.P, gy./ 350. Ha a gyereknek hasa fájt, főzték a /száraz/ mákgubót, abból adtak neki inni. Köménymagozaftot is adtak neki; vízben megfőzték, megcukrozták. Sülé bácsi. 351. A kisfia csecsemőkorában hányt, ment a hasa, "kilenc nap és kilenc éjjel kijött belőle minden. Büdös volt az egész határ". Sok gyerek benne volt akkor ebbe a betegségben Kovácsházán. Amit az orvos adott, aztaz orvosságot mind kiöntötte, hiszen mindenik gyereknek ugyanazt adta, és mind meghalt! A férje naponta hordozta a 3 km-re lakó orvoshoz a gyerek pelenkáját. Az orvos szerint a kilencedik éjszaka kellett volna megfordulni a betegségnek: vagy meghal, vagy megfordul. Akkor éjjel olyanra is vált, mint aki meghalt: jéghideg lett, meghályogosodott a szeme. Lóbálta, Utögette, verte, "kétszer is fölvertem azon éccaka"/t. 1. a gyereket/, Így a szó szoros értelmében fölverte a tetszhalálból. Porró vizbe ecetet töltött, ebbe dörzsölte meg a kiosit. /Emlékezett a parazsas ecetre gyerekkorából, igy módosította nagy leleményességgel. V.ö. vérhas!/ Ilyen erőlködések után megmaradt a gyerek. Másnap vitte a férje a pelenkát az orvoshoz: nem akart hinni a szemének. "Tán meghibbant maga" - förmedt rá a férjére, mert biztosra vette, hogy azon az éjjelen meg kell halni a gyereknek. Mégis elhitte nagynehezen, hogy megmaradt. Konyakot ajánlott, azt tegyenek a teába. De mikor az orvos 4 cseppet mondott, 8-at tett, ha tizet, még többet. És azután is belebeletette a meleg ecetes vizbe, mert a hasmenése még megmaradt egy ideig. Azután, másfél-kétéves korától kezdve "minden hónapban pont tizenharmadikán elvet^tte^_jnagát., megkékült, elfeketedett, rángat ódzott, hab Jött a száján". De azután "csak elfejlődte magát". P. B. 352. Vérhas. Az édesanyja az éjjelibe parazsat tett, ecetet öntött rá, és ráültette őket, letakarta őket, "hiába jajgattunk, mert sütött, rajta kellett ülni". A hólyaghurut gyógymódja is ez volt. így "gyentölte"« gondozta, ápolta őket anyjuk. /L. még: kelevény 296-300./ . P. B. / 353. Nénjét meglátogatta egyszer; é3 mikor nénje és lányai megglllsztásodtak. azt hitték, hogy "utánam leültek a székre és elkapTak tőlem a gi- TTsztát". De bebizonyította,hogy a macskától kapták el, mert akkor mikor legközelebb ott volt, akkor is jött ki belőle a giliszta. P. B. 354. Himlő: forralt bort kell itatni a beteggel, "mert ha bélire mén, akkor meghál, de ha kihajtja teljesen belőle, akkor nincs semmi baj", 355. A himlőt kihűléstől /kapja/. Megfázik, és a vére zavart, és akkor kiüt valahol rajta. "Bort itatnak a gyerekekkel, akkor kigyütt rajtuk szépén; nem szabad volt kimenni". "Bárányhimlő": nem szabad megfüröszteni, és nem szabad hidegre engedni, - Csupa himlőhelyesen maradt az arca,mert elkaparta, azért is kapta meg a hályogot".
