Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Gulyás Mihály: Orosháza baromfipiaca
- 271 -hírnevét az is öregbítette, hogy az országban legkorábban Itt nevelték fel a csirkéket. Hég néhány évvel ezelőtt la az orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat telepére a többi vállalatokhoz képest tavasszal néhány héttel mindig korábban érkezett be csirke. Az olasz kereskedők - mint azt sár említettük is - a helyi piaci és a telephelyen történő felvásárláson kívül a környező községekből is szereztek árut. ők is kofákat bíztak meg, akik keoslval járták a szomszédospiacokat. 35-40 megbízottal dolgoztak s őszi idényben naponta 2-3 élő vagont is útnak indítottak. Éveken át csak élő szállítással foglalkoztak.A Bernardinelli cégnek 16 saját vasúti koosija volt, rajta nagy betűvel: "Bernardinelli Orosháza" felirattal. Izek a kocsik az első világháborúig futottak, majd átadta őket unokaöccsének Bulgáriába. A Milleneu» előtti években megindult export élőbaromfi-szállitás az olaszok megtelepedése után még fokozódott. A szállítmányokkal kísérők utaztak a e különleges foglalkozásnak ma már osak három résztvevője^ él Orosházán: Fekete Lajos 80 éves, Hegyi Adás 75 éves, Csizmadia Sándor 65 éves orosházi lakóaok.Rajtűk kívül még többen foglalkoztak élőbaromfi-szállltmányok kisérésével, ezek közül emlékeznek: Cseh Ferenc, fornyi József, Qulyás Sz. Sándor, Lénárt György, Keresztes Imre, Juhász Lajos társaikra. Ezt a munkát egészen a második világháború kitöréséig végezték. Az élő tyuk szállítását rendszerint február hónapban kezdték. A csirkéket is sok esetben már április végén vagonba rakták és május 1-re 0- laszországba érkeztek. Az állatok vagonba való berakását, számolását és mérését rendszerint az exportőr valamelyik hozzátartozója végezte. A csirkéket súly és szín szerint osztályozták. Az ajtó melletti ketrecekbe a kakasokat rakták.ügyeltek a külsőre. A piros taréju kakasok a vagonajtó megnyitása után szebben mutattak mint a jércék. Ugyancsak tetszetősebb volt az állomány, ha a különböző színűeket nem vegyesen, hanem külön-külön rakták. A ketrecekbe csirkéből 32-őt, tyúkból átlag 20-22 db-ot raktak be. Egy-egy vagonba 3000-4000 db. csirkét tettek. Tyúkból 2-2.5 ezer fért bele. Ezután 8-10 zsák darát tettek a vagonba, valamint az etetéshez szükséges felszereléseket, vödröt, lapátot, etető kanalat, továbbá petróleum lámpát. A kisérő személyi felszerelései közé tartozott a suba, amely éjszakánként nélkülözhetetlen volt. Vinniök kellett 7-8 napi élelmet is. Télen a vasúti vonatkísérők kocsijában töltötték éjszakájukat, más évszakban az állatoknál voltak nappal és éjjel is. Az odautazás 4-5 napig tartott, visszafelé már gyorsvonattal jöttek. Sok esetben még a magyarországi szakaszban találkoztak Békéscsabáról vagy Hódmezővásárhelyről indított kocsik kísérőivel. A határon kivül szerb vagy bolgár szállítókkal kerültek egy vonatszerelvénybe. Feladatuk volt az állatok etetése és itatása. Vizet nagyobb állomásokon gyűjtöttek a padló alatti vastartályokba. Naponta ‘átvizsgálták a ketrecben lévő jószágot, különösen ügyeltek a határállomásokhoz való közeledéskor. Itt ugyanis állatorvos is megszemlélte az állományt, ezért még a
