Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Oltvai Ferenc: Pitvaros telepítése és küzdelme az urbérésítésért 1816-1849
- 23 -kéje, ami arra késztette, hogy főleg Arad megyei örmény, rác és görög ere- ’ detü kereskedőknek ridegmarha tenyésztésre bérbeadott területekre a jövedelmezőbb dohánytermesztés meghonosítása és művelése céljából kertésztelepeket létesítsen. Ehhez ugyanis nem kellett tőke. A kereskedőkről a Csanád ■egyel nemesi közgyűlésen 1833-ban úgy nyilatkoztak, hogy évenként szoktak visszatérni és többen adósok maradtak a bérrel és a megyei adókat sem fi« zették meg /12/. Előfordult, hogy a kertészektől a kereskedők évekre előre alacsony árért vették meg a termést. Ezzel veszélyeztették a kincstári dohánygyárak szükségletét és a kertészek adófizetési képességét. Csongrád megye 1837-ben kénytelen volt ezért védelmébe venni a dohánykertészeket és hasonló intézkedésre kérni a szomszéd megyéket /13/. A kincstári telepek jogviszonya bérletszerü volt és azt a kamarával vagy az alhaszonbérlővel kötött egyezség szabályozta. A telepesek földjeiket, még beltelkeiket is a tulajdonjog és az allodiális jelleg fenntartása mellett haszonvételre átengedett majorsági állományképpen birtokolták. Ezeket a telepitvényeket, amelyek többnyire az úrbérrendezés után jöttek létre, nem az urbárium szerint kezelték és ez lehetővé tette a kamara és a földesurak részére azt, hogy a telepeket és a nekik bérbeadott földek majorsági jellegét fenntartsák és ezzel kivonják a megváltás lehetősége alól. Az allodiális jelleg megváltoztatását a kamara megakadályozta. Ez fontos és jövőjükre nézve is döntő tényező volt a telepitvényes viszonyban.A telepitvények zsellérlakossága az úrbéres jobbágyi társadalomnál lényegesen roszszabb, jogtalanabb helyzetben volt. Egyetlen kedvezőbb tényező választotta el a telepest a majorsági zsellértől, ez pedig az volt, hogy jóllehet háza bérelt területen feküdt, a ház tulajdonjoga a telepesé volt. A ház és a jószág a telepes munkájának eredménye, s ez egyben zálogul is szolgált /14/. c./ A Csanád megyei úrbéres mezővárosok és községek, valamint a telepitvények néhány jellemző adatát mutatjuk be, különösképp a zselléresedésre. Megyénkben a zselléresedés tekintetében kétféle irányt ismerhetünk fel.Az úrbéres községekben és Makón az urbárium behozatala után a XIX. század elejéig fokozatosan csökkent a zsellérek és szolgák száma, nőtt a telkesjobbágyok száma. Ez annak tulajdonitható, hogy a még földhöz nem jutott házas és háztalanok egyrészének a legelők feltörésével tudtak földet biztositani. Példaképp három Csanád megyei úrbéres község adatait közöljük: Jobbágyfőkszáma Zsellérekés szolgák száma 1775 1801 1775 1801 184 198 125 87 168 382 258 99 268 533 255 105 /15/. Apátfalván Battonyán Nagylakon
