Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Hajdu Mihály: Disznóvágás Orosházán

231 -légcsövet. Ha az a vágás sikerűit, a disznó abbahagyja a visítást, ne« erő­dít tovább, hanem elkezd hörögni. A böllérné ott áll már akkor a tállal, s a kihúzott kés helyén sugárban ömlő vér alá tartja, vagy átadja a bö11ér­nek . Közben valaki lefogja a disznó alsó első lábát, hogy ki ne rúgja vele a vért a tálból. Esetleg a böllérné lép rá egyik lábával, s leszorítja a disznó lábát. Mikor a vér már kevésbé erős sugárban ömlik, a tálat a böllérasz­­szony elviszi, a böllér pedig mintha mesterséges légzést adna a disznónak, néhányszor megemeli a felső első lábát, jó erősen vlsszanyomja, s ezáltal kipréseli a még benne levő vért.Ez már a földre folyik, s legtöbbször a ku­tyák nyalják fel, vagy az aprójószág eszi fel. Véhol össsesöpörték, és be­levetették a moslékba. Szúráskor nem szabad a disznót sajnálni, mert akkor nehezebben dögllk meg. Ha a kisebb gyerekek sírtak, bezavarták őket, meg ne hallja a disznó a gyereksirást.Sokszor megtörtént, hogy nem sikerült az Ütőeret vagy a gégét eltalálni egyszerre, sokáig sikított, fölkelt és támolygott a disz­nó. léha még akkor is elszaladt, mikor már égett a hátán a szalma. Ilyenkor újra kellett szúrni, s egész nap csúfolták érte a böllért, ő pedig a gaz­­dasszonyra fogta a hibát.Azért nem döglött meg, mert sajnálta. Ha egyetlen, kedves jószág volt, a gazdasszony ki sem ment a szúráshoz. Bégen a faluban nem volt szabad a disznókat a háznál pörssflnl. A nádas tetők könnyen tüzet foghattak, s Így a hatóság "perkelő helyeket" Je­lölt ki, ahová mindenkinek el kellett vinnie a disznaját. Az egyik pörzsölő hely a mai Zombai utoa északi végén lévő tér volt, a másik pedig a ma is Szalmapiac-térnek ismert terület, a helység déli felén. Akik nem vitték ide ki a disznókat, hanem az udvarban pörzsöltek, sertésenként 1-1 forint bün­tetést fizettek a község tűzi pénztárába. Érdekes megfigyelni, hogy a múlt század eleji iratokban a mai orosházi pörzső, pörzsü szónak "perkel" alakja szerepel. A nagyfokú labializálódáson és az utolsó magánhangzó zártabbá vá­lásán kivül Jelentésmegoszlás is történt. A "perkel">pörköl>pörkü * for­ró tárgy éget* Jelentésre korlátozódott, a "perkel">pörköl> pörzsöl> pör­zsü" szó pedig *a disznó szőrét égő szalmával leégeti* jelentést vette fel. Ez azonban nem kizárólagos jelentése a pörzsü szónak, elvétve használ­ják a *forró tárgy éget* Jelentéssel is. Amikor a lakóházak nagyobb része már cserépfedelü volt, de a mel­léképületek, színek még nád- vagy gaztetősek maradtak,s az udvaron szalmát, szárat is tartottak, akkor a disznókat az utcán, a házak előtti kocsibejá­rón pörzsölték. A tanyákon élők a szél irányától függően az udvaron vagy a tanya előtt a bejáró mellett pörzsöltek. Mindenki egy disznót vett munkába, s a szúrástól egészen a bontás befejezéséig azon minden munkát egyedül végzett, legfeljebb kisebb segít­ségre kérte meg az öreggazdát, a böllérasszonyt vagy valamelyik nagyobb gye-

Next

/
Thumbnails
Contents