Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)
Oltvai Ferenc: Pitvaros telepítése és küzdelme az urbérésítésért 1816-1849
Oltvai Ferenc: PITVAROS TELEPÍTÉSE ÉS KÜZDELME AZ UR3ERESITÉSÉRT 1816-1849 1./ A zselléresedés és a dohánytermesztés hatása a Csanád megyei telepesközségekre a./ A töröktől visszafoglalt területek benépesítése és hasznosítása hosszú történeti folyamatként zajlott le. A benépesítésben különböző eljárások érvényesültek, mind az állam, mind a raagánföldesurak részéről. A Délvidéken a Mária-Terézia-féle urbárium behozatala után létesített telepitvények lakéit gyakran nem az urbárium szerint kezelték, hanem mint szerződéses bérlőket, akikkel a szerződés feltételeinek megszegése vagy lejárta esetén azt tehették, amit akartak, - még hatalmi erővel is kimozdíthatták őket. Nemegyszer házaik, tanyáik, gazdasági épületeik, a templomuk vagy az imahely, a papiak és iskola, a községháza lerombolására, a telepitett gyümölcsösök és szőlők, árkok és kutak betemetésére kényszerithették őket. Mindezekre akkor került sor, ha a bérlőközösség vagy nem teljesítette az uj feltételeket, vagy a földesur, illetve az állam nevében jelentkező kamara más rendeltetést szánt a területnek. Annál könnyebben választhatták ezt az utat, mert a felszaporodott nincstelen zsellérség tömege kínálkozott a telepítésre. A zsellérség a bérlettől sorsa javulását remélte. Nem is volt számára más választás, mint a földesur majorságában cselédként, vagy a telkes jobbágyoknál zsellérként dolgozni. A bérlettel való próbálkozás - reményük szerint - ennél többet jelentett. A kényszer hatása alatt épp ezért a szerződésben meghatározott legszigorúbb feltételeket is kénytelenek voltak elfogadni. Ebből kifolyólag a zsellér-társadalom kisajátításának határozott vonásait mutatja a bérlői, avagy a telepességi állapot. Az Alföldön, különösen annak déli részén, Arad, Zaránd, Békés, Csongrád, Csanád, Temes é3 Torontál megyék lakosságának egy része ilyen módon és ilyen bizonytalan viszonyok közé telepitett községekben lakott, Harmadosoknak, haszonbérlőknek és ha dohánytermesztéssel foglalkoztak, kertészeknek nevezték őket. E telepitvényes falvak lakosságának szerepe nem lebecsülendő az elpusztult déli vidékeknek az ország vérkeringésébe való bekapcsolása tekintetében. Már a tőrök alatt is, de még a felszabadító háborúk után is közel másfél évszázadig a külterjes állattenyésztésre használt pusztákból jórészt a telepesek teremtettek kulturtájat. Jelentőségükre számuk is utal.1848 táján 140-re becsülik a telepitvények számát, amelyek túlnyomó része, a 140-ből 114 Torontóiban, Békésben, Csanádban és Csongrád me-