Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1963-1964)

Nagy Gyula: Aratás és hordás Orosházán

- 150 -kalászait. A két ág végeinek helycseréjét néhányszor megismétli, mire meg­­csavarodik a kőtél. Majd a végeit összeereszti 8 magátél összefonódnak a kötél ágai. Legtöbben ilyen kötelet készítenek. Ha nyirkos a kötél, vagy a gép rosszul veri ki, akkor bizony a kőtélben találni sarast. gélyafejes kötél: A marok szétválasztásáig úgy készül mint az e­­lőbbi. A szétválasztás után a balkézben levő mfölé - a már széjjel ál­ló hüvelyk- és mutatóujj közé - a másik kéz átteszi az abban levő ágat. Ek­­kor a balkéz nyitva levő ujja bezárul 8 a mutatóujj segítségével a kalászok összetömörülnek és az ujjak felett egy nyakszerü rész keletkezik. Ekkor né­hány szál gabonát tövestől kinyü, kihúz s tövesrészét csöngetve a balkéz kinyújtott mutató- és középsőujja közé teszi. Ujjaival gyengén megfogja és a nyakat jobbkezével kétszer körülosavarja.Majd a csavarásból kimaradt szá­lakat a balhóna alatt lévő marokhoz teszi. Azután az összekötő szálak kima­radt végeit gazzal beborítja és egyet csavar rajta. Azután a végeivel hely­cserét végez és a másik marokkal is beborítja. Végül néhányszor helycserét végez, összeereszti és ledobja.A kötél kalászai szabadon állanak s a gólyá­hoz hasonlítható. Lassabban lehet készíteni, mint az előbbit, mégis szere­tik, mert a nyomtató ló és a oséplőgép teljesen kiveri a szemet belőle. Kapcsos kötél: A csavart kötél - különösen ha száraz - szétcsú­szik. Ezért a rendes munkát szerető emberek kapcsos kőtelet csinálnak. Ez nem csúszik széjjel. A két marok összetevésélg úgy készül, mint a gólyafe­jes kötél. Osszetovés után nem szorítja össze és azok kétfelé állnak. Ekkor jobbkezével megfogja a balhóna alatti marok kalászát, a marokra hajtja s ujjaival összefogja. A még kiálló 'kalászokat ismét jobbkezével ráhajtja a lelógó marokra. Majd a kezeivel hirtelen helycserét végez s mint a csavart kötélnél a kalászokat betakarja és összecsavarja. Ezután helycserét végez. A másik végén is betakarja a még kiálló kalászokat. Végül 5-6 helycserét végez a marok végeivel és elkészül a kapcsos kötél. Középen a kétmarok ösz­­szekaposolÓdik. Rejtett kötél: A környékbeli szlovákok használják.Orosházán csak a fiatalabbak készítik. A két marok összetevésélg úgy készül, mint a gólya­fejes kötél.A köt élkészitő jobbkezével összefogja a két marok fejeit, négy­ötöt csavar rajta és a két széjjel álló marok közé helyezi, fejjel lefele. A két markot az egyik kezébe veszi, a nyakon megnyomja és ledobja. Különö­sen azok csinálják, akik nagyon szeretnek haladni. Előnye, hogy nem kell összecsavarni éu a kalászokat könnyen kicsépelik. Hátránya, hogy csak gya­korlott marokverő tudja szétteríteni, széjjelcsuszás nélkül. Akkor nem csú­szik széjjel, ha terítéskor az összecsavart nyakrész marad felül és a kalá­szok a teregető fele néznek. Csomós kötél: Ezt a kötélkészitési módot Gyaponyi Bálint a Fejér megyei Ziohy-uradalomból hozta. Nem terjedt el Orosházán. Gy. B. szerint

Next

/
Thumbnails
Contents