Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)

Katona Imre: A kubikoslapát, digólapát és a lapátolás

- 39 -ták, a az említett legfejlettebb típus mérete 22 x 22 cm, pereme /széle/ az éltől a nyak, ill. a köpü felé haladva 1-2 cm-ről fokozatosan 5-8 cm- re szélesedik, kerek köpüje 4.5 cm átmérőjű, amelynek alján 5-6 cm hosszú, félbe vágott kúphoz hasonló vájat van, a nyél elvékonyodó vége illeszkedik ide. A lapátvas egyes részelt országszerte parasztok is, kubikosok is eléggé egyöntetűen nevezik meg: van éle, széle./prémje vagy ódala/ nyaka, köpű j e. ormója és a köpün a szögluk /50/.

Az ásóétól, csákányétól sok tekintetben eltérő lapátnyél is bognárok, talicskások munkája, de a kubikosok maguk is elkészítik. Mivel ennek a szerszámnak van a leghosszabb nyele, anyaga könnyű, száraz, nem hasadó puha fa: fűz, nyár, ritkábban bodza; talicskás munkán elvétve előfordult akác is. A paraszti gazdaságokban használt lapátok nyele is puha fa /51/jeléggé elterjedt nézet szerint ez a melegebb és nem szívja úgy meg a tenyeret /52/.

A lapátnyél jóval hosszabb az ásóénál, csákányénál, helyes mérete fontos a munkavégzés szempontjából /53/; a köpün túl kell érnie, hogy tartson a nyakán a feszítésnél /54/, egyébként a termet arányaihoz alkalmazkodik: a parasztlapát teljes hossza mellmagasságig ér /55/, a kubikoslapát viszont szájig, tehát 1.5 - 1.7 m között váltakozik. A mesterek a nyelet egyenesre hagyják, a kubikusok viszont hajlitanak rajta, hogy emeléskor ne forduljon el olyan könnyen: egy 125 cm-es nyélből 90 cm. egyenes, 35 ennyi hossznak pedig 8 °-os hajlásszöge van. A lapátnyél keresztmetszete szabályos kör, átlagos átmérője 4 cm. A jó lapát összsúlya csak 1.5 kg.

A lapátvas köpüjén van egy lyuk, itt a nyelet a szöggel is rögzíthetik, de repedés elkerülésére legtöbbször egyszerűen csak beszorítják, s a kész lapátot ujjpróbának vetik alá;, hosszában kiegyensúlyozva ujjúkra fektetik és vasának a vízszintes helyzetből nem szabad elfordulnia, mert a rossz sulyelosztásu lapát kicsavargassa a kezet /56/. A hosszú lapátnyelet szükségből bográcstartó szolgafának /57/, esetenkint pedig zászlórudnak használták /58/.

Lapátoláskor az erősebb kéz lentebb, a gyengébb pedig fentebb van a nyélen: az alsó kéz le s fel csúszkálhat, a felső viszont majdnem mindig a nyél végén marad. Az ásózásnál valamivel nagyobb, a csákányozásnál viszont kisebb lendülettel lapátolnak: a két kar és a felsőtest erején kivül félig guggoló helyzetben féltérddel is segitik a földbe csusszantani s a teher kihajitásakor a megfelelő irányban elfordul a felsőtest is. A lapátvasat vizszintes helyzetben nyomjak a földbe, de kissé elfordítva emelik ki: igy a föld könnyebben elenged, a hajítás irányában úgyis el kell a lapátvasat fordítani, hogy a lendítéstől a teher le ne potyogjon; talicskarakásnál, stb. néha teljesen fel is fordítják, úgy ürítik ki. A magasra és messzire való dobásnak is megvannak a fortélyai: a gyakorlatlan lapátolók, erőlködésükben gyomorral hajítják, holott a felsőtesttel kissé hátradőlve