Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)
Beck Zoltán: Egy tótkomlósi kékfestőműhely munkája
- 255 -éa 30 perces levegőn való oxidálásból áll. A festékből kihúzott árut rétegenként gyoraan átlevegőztetik egy hütőbottal, hogy a levegő egyenleteaen járja át az egész véget, mert az összetapadt részek penészesek maradnak. Az árunak a kivánt szinárnyalat szerint adják a cugot. A világosabbra festett áru 4-5, a sötétebb 10-12 cugot kap. Festés közben, félfe3tésnél következik a ráff ordít ás /csak a csillagráfnál, a másiknál csak "fordításról" beszélünk/. Ez úgy történik, hogy a végeket leszedik és megforditásuk után ismét fölaggatják a ráfra, úgy, hogy az alsó része felülre, a felső része alulra kerül. A fordítással azt érik el, hogy 3z áru egyenletesen festődik, mert a fürdő alsó rétegei erősebbek, mint a felső rétegek. A kipából kikerülő me3zer végeket szárítják. Voltak olyan műhelyek is, ahol ezt a szárítást nem végezték, de általában alkalmazták a legtöbb helyen, mert a 3záritáa az anyagnak élénkebb, tetszetősebb szint ad. A megszárltott végeket kéneavaa vízben áthúzzák. /A kénsavas viz az áruról a meszet leoldja, ugyanúgy a tarkázott áruknál a papot is; igy lesz festés után kék alapon fehér, stb, mintás áru. A sárga-fehér, narancs-fehér zöld-fehér árut a kipából meszesen krómkáli-oldatban gyengén átfőzik, majd sósavas vízben mentesitik a mésztől és a különböző papoktól. Azért sósavas vízben, mert a kénsavas viz zz említett szinü mintázatokat károsan lehalványitja. /A sósavas vízben való áthúzás után jól lecsepegtetik, majd tiszta vízben öblitik az árut. Ezután újra lecsepegtetik vagy centrifugával kezelik és a száritóba teszik fel a végeket. A szárítás télen fütött helységben, nyáron a szabadban történik. A száritás után újra keményítős következik. Ez a keményítős abban különbözik az előzőtől, hogy a keményitő vizbe faggyút is tesznek, hogy a keményités után sorrakerülő újabb mángorlásnál az anyagnak moárét adjon, ami azt jelenti, hogy a mángolt anyagon látszik a mángorlóasztal lapjának gyalult mintázata./ Moáré /fényjáték/ az anyagnak egymásra való préselődéséből, elcsúszásából is keletkezik/. Ez a mangolas az anyagnak habos fényt ad. A mángolt árut végekbe hajtogatják. A végfestés mellett szinte minden ruhafajtának külön festésmódja van /gyászruha, kötény, piaci ruha, stb./. Nézzünk néhány példát! Ha például a mester három werk anyagot munkába fog, ennek a megmunkálása egészen a kifőzés utáni öblítésig együtt halad. Ezután határozza el, hogy hány véget szán egy—egy festőárura. A sima kötőnek valót öblítés után azonnal a ráfra lehet akasztani. Ennek a darabnak mi \d a két oldalát hütik, majd hematlno3 faggyus keményítővel keményítik. Az anyag igy gyönyörű violaszint nyer, és habos-fényesre lehet mángolni. A kötőanyag mellett szükség van például három vég kétnzerkékre. A kétszerkék előállitása alkalmával a simához hasonlóan öblítés után azonnal a ráfra kerül a vég, és három-négy cuggal blendolják világoskékre. Könnyű mángolás után passzpappal tarkázzák, majd újra beakasztják a sötétre cugolják. A kénsavas vízben való lemosás után a pap alatt levő részek /minták/
