Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)
Elek László: Orosháza társadalmi, müvelődésügyi viszonyai, szinházi élete az 1880-as években a helyi sajtó tükrében
- 17 -A legolcsóbb,tehát legértéktelenebb naptárok mellett, melyeket évekre viszszamenően szinte ereklyeként őrizgettek az egyes tanyákban, "A leghathatósabb talizmán”, a ”Rinaldó Rinaldini" történetek, a "Rózsa Kálmán", a "Bartalics Imre" és az "Árva Jolánka" cimü erkölcstelen kiadványok voltak vidékünkön a legismertebbek. Mindegyik a polgárosodás elsekélyesitő törekvésének szomorú vetülete. Jogosan követelte Polinay Gyula, hogy az általános műveltség kiszélesítésével, a dolgozók kezébe jó konyak adásával, az iskolák mellett elhelyezett s a tanítók Irányítása alatt álló népkönyvtárak szervezésével népünket olvasó, művelődő néppé kell tsnni. Szinte üdítő oázisként hat az orosházi agrárszocialisták önmüvelő csoportja, amely - mint ahogyan azt már egy alkalommal említettük is - un. "veszedelmes könyvekből", "maszlagos eszméket" tanulgatott, jól meghallva a jövő szavát. Csoportjuk később a békéscsabaiakkal és a költészetet is megértő Mezőfi Vilmossá1 is kapcsolatba került, önművelésük erejét két Innen kikerülő, első olvasmányélményét itt szerző szocialista költő, a Munkásénekek irójatSzokolai István és az országosan ismert, tragikus egyéniségű Csizmadia Sándor alakja is tanúsítja. A századvég ellenzéki költészetében mindketten uj témát és vele uj hangot ütöttek meg. Egészen uj utat jártak; nem a polgári értelmiség belső tiltakozásával küzdöttek az uralmon lévő dzsentrik hatalma, az Uri-Magyarország ellen, nem a szépségek, lelki finomságok érzékletes kifejezése, uj formák keresése vezette őket, hanem a szó agitativ erejével harcoltak a régi költészet hagyományos formai keretei között. Nem a kifejező eszközök gazdagságával, hanem a nyomor döbbenetével hatottak. Erősen hozzátapadtak az agrárproletáriátus problémaköréhez: a kivándorlás, a zsellérek nincstelensége, elvont forradalmi tézisek költői megfogalmazása, a parasztmozgalmak lettek témáik. Hazánkban 1887-ben 390 nyomda volt /44/, s közülük 68 működött Pesten. A vidéki 322 nyomda természetesen nem a könyvkiadást tekintette megélhetési forrásának,elsődleges feladatának.Kiadóvállalata igen kevésnek volt. Ugyan miért is lett volna, amikor még Jókai kötetei is jó ha pár ezer példányban jelenhettek meg, pedig a nagy Író ekkor volt diadala tetőfokán. A mi két nyomdánk is inkább hivatalos nyomtatványok készítésével, körlevelek nyomásával foglalkozott - a két újság: az Orosházi Közlöny és az Orosházi Újság kiadása mellett. A lapok egy két értékes vezércikktől eltekintve, inkább a mindennapi élet apró taktikai harcaival, nagy mulatozások, jótékonycólu bálák, előkelő emberek szórakozásainak ismertetésével, s mindenek előtt egymás iránti gyűlölködéssel, szenvedélyes hangú s a legtöbb esetben személyeskedő intrikák tömegével, antiszemita kirohanásokkal s azok elleni védekezésekkel voltak tele. Csak a felszín csillogását tükrözték, s nem igyekeztek megláttatni, hogy a haladás - amelyről olyan sokszor esett szó - csupán csak egyesek