Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1961-1962)
Szabó Ferenc: Adatok az orosházi utcák és utcanevek történetéhez
- 136 -Tass u.- 1894» Homok u. /Ezen hordták a homokot a fentemlitett bányából./ Tompa Mihály u.- 1891: Lúd u. Székács József u,- 1884» Szarvasi utca Oláh István u.- 1884» Kurta u. /Csak részben épült még ki./ Fürdő u.- 1895» Csabai sor Csendes u.- 1884-ben már szerepel. A század végével a népi utcanévadás egészen szűk körre szorult öszsze. A szabályozási törekvések legkönnyebben az utcanevek megváltoztatásával tudtak látszólagos eredményeket elérni. Még hosszú ideig /egyes utcák - esetében ma is/ érvényben volt a kettős utcanévhasználat: a hivatalos és a régi, népi név egyaránt ismerős és alkalmazásra kerülő elnevezés volt, s használták mind a kettőt. Nincs biztos adatunk arra, mikor történt az első hatósági utcaelkeresztelés Orosházán. Még a millenium előtt, de már annak légkörében alkották az Árpád utca 1886-ban már használt s a Lehel u. 1888- ban már forgalomban lévő Árpád, ill. Lehel neve.Az ezredéves ünnepségek jegyében 1897-ben Orosháza elhatározta az Árpád kert létesítését /44/, befásitását. Ezzel együtt a honfoglaló vezérek tiszteletére uj utca elnevezéseket vezettek be» az eddigi Szikes u. Előd, a Bánki u. Könd, a Görbe utca Ond, a Homok utca Tass, a Temető utcának a Szentesi úttól jobbra eső része Huba, a Bánya utoa Töhötöm nevét kapta /45/. 1903-ban a helybeli 48-as olvasókör kezdeményezésére a Nagy utcát Táncsics Mihályról, Orosháza 1869-73 közötti országgyűlési képviselőjéről nevezték el /46/, 1906-ban, Rákóczi hamvainak hazahozatalakor, a kuruckor kultuszának levegőjében lett Rákóczi ut az addigi Szentesi utcából,Béresé:nyi u. a Széles utcából,Thököly u. az Uj utcából. Ugyanebben az időben, az addigi Pesti u. nevét Erzsébet királyné utcára változtatták,Mindezek az országos események helyi tükröződésel.ént a hatósági utcanévadás virágzását mutatják.A község képviselőtestülete azonban nem mindig fektette Írásba ezirányu döntéseit, igy számos esetben nincs nyoma az uj elnevezéseknek. Az első világháború alatt és után, egészen 1925-ig, nem merült fel az újonnan keletkező utcák elkeresztelésének gondolata. 1926-ban terv készült az utcák ujraszámozására, a kerületenkénti folyamatos számozás már sok nehézséget okozott a tájékozódásban. /A házszámtáblák csak a kerületet és a házszámot tüntették fel, az utca nevét nem./ Az újonnan kiépült, névtelen utcák elnevezését /47/a Nagyatádi-telep és a Szöllők belterületté válása után nem lehetett sokáig halogatni. 1937-ben 9 tagú bizottságot jelöltek ki a Szöllők és az elnevezetlen utcák,valamint a rossz nevüek elkeresztelésére /48/. Ennek eredményeként az alábbi uj elnevezések születtek: Az addigi utcanevek közül a Vásárhelyi u. Ady utcára, a Csabai utca Gárdonyi Géza utcára változott. A Szöllőkben egész sor uj név lépett ekkor érvénybe /elől a régi ut vagy dűlőnév, hátul az uj utcanév/» V. kerület: A Pesti ut - Szent István ut /az 1938-as emlékév/el kapcsolatban./