Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)
A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán
mértékben adta fel az uradalom eddigi állattenyésztési elveit. A piaci értékesités céljaira szolgáló hizlalni való jószágot nem egyszer a parasztoktól vásárolta, m$rt már nem volt kifizetődő növendékállatok tartása az urada lomban. A paraszt rászorultságában legtöbbször áron alul adta el állatát, különösen akkor, ha az nem volt alkalmas a mezőgazdaságban való hasznosításra. Az ökröket az uradalom is először igavonásra használja, és ennek következtében az uradalomnak jelentős ökörállománya volt. Matolay jelentése szerint Mácsán 544 jármos ökör van. Ezeknek egy része részben a teleltetés, majd a nehéz munka következtében tönkre megy. Különösen Sámsonban, ahol a nehéz talaj folytán a legelő is rossz, a megművelendő terület is kemény és nehezen munkálható. Ennek folytán elsősorban az itteni állatok kerültek kimustrálásra. Az ábrányi uradalomban 72 jármosökör van, a simándiban 60, ezt azután felújítják, és a mustrát hiz lalásra állitják be. A XIX. sz. derekán azonban még a szarvasmarhatenyésztésnél is hangsúlyosabb szerepet játszik a juhtenyésztés. A magyar ipar fejlődése maga után vonta a kedvező gyapjuértékesités lehetőségét, melyet csak fokozott az osztrák ipar jelentős szükséglete. Az uradalom gazdasági vezetése élénken reagált erre a lehetőségre, és hozzáfogott a gyapjútermeléshez, hiszen ezt mindig el tudta helyezni a piacon. A termelt gyapjút részben a helyi piacokon, részben pedig a bécsi cégeknél értékesítették. így tehát az alföldi vásárlókkal szemben mint versenytársak megjelentek a bécsi cégek is. 1848-ban Károlyi még panaszkodva Írja Bártfay Miklósnak, hogy " a gyapjú e vidéken felette rosszul fizet, itt egy nagy hibának kell lennie a