Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

A termelőerők fejlődése nehezen indult meg a XVIII. században. A lakosság szaporodása ugyanis a kezdeti nekilendülés után visszamaradt, és ilyen körülmények között a Károlyiak is rendszerint pusztának vagy legelőnek hagyták meg földjüket, melyet bérbeadtak. Ezeken a pusztákon a század elején a lakosság számának csekély volta, a jelentősebb település hiánya, az értékesités nehézségei izük $4gszerüen állitották előtérbe az állattenyésztést. /II/

A réteket, legelőket tehát az uradalom bérlet formájában igyekszik elsősorban hasznosítani. Ez a helyzet állt fenn a század közepéig, amikor is a majorsági gazdálkodás terjed és az uradalom a szolgáltatások újból való megállapításához ragaszkodik, mint pl. a vásárhelyiek esetében is 1756~ban. A parasztság azonban nyiltan szembeszegült ezzel a törekvéssel.

Ettől az időtől kezdve jelentős változás megy végbe az uradalom és a parasztok viszonyában. Wellmann Imre azon megállapitása, melyet az 1753-as parasztfelkeléssel kapcsolatban tett, hogy t.i. "Meglepő,...hogy a felkelésre vonatkozó tekintélyes iratanyagban egyetlen utalást sem találunk a földesúri követelések elleni panaszra. Sőt, akad olyan vallomás is, hogy: nem volt semmi okunk, hogy feltámagyunk, senkitől sem háborgattunk, sem az uraságtúl sem mástul," /12/ legfeljebb a századforduló idejére érvényes, mert a század II. felében újabb és újabb parasztmegmozdulásokkal találkozunk, melyek már a feudá' szolgáltatások miatt robbannak ki. Ezeknek részletes tárgyalása nem tartozik e tanulmány keretébe, mégis a Dajka János vezette mozgalom több mozzanatára mutatunk rá,mely 1773-ban robbant ki, hogy végső elemeiben fényt deritsünk az uradalom XVIII. századi gazdálkodására. Az űrbe