Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve (Orosháza, 1960)

A dél-alföldi Károlyi uradalom gazdálkodása a XIX. század derekán

69.

pedig a szegődményes állapot megszűnik;

k./ szerepel továbbá a szerződés pontjai között az is, hogy ha elemi csapás érné a termést, és ezzel a szegődményesek nehéz helyzetbe jutnának, semmiféle engedményre nem számíthatnak, és nem is kapnak a szolgáltatás áléi felmentést.

A további előirások között szerepel az is, hogy a munkások minden vasárnap kötelesek templomba menni. A munkások vezetője, aki az összekötő kapcsot jelenti az uradalom és a munkások között, tartozik a rendelkezések pontos végrehajtásáról gondoskodni, és ezért a munkájáért külön 2 hoíd föld juttatást kap. /116/

Az ilyen szerződés valóban világosan igazolja azt a tényt, hogy a szegődményes csoport letelepítése a gazdaság munkaszükségletének kielégítésére szolgált. A munkások pedig rendkívül nehéz munkafeltételeket voltak kénytelenek elfogadni, hogy némi földhöz jussanak.

2./ Az uradalom munkásainak második csoportjába tartoznak az uradalmi cselédek, béresek és kocsisok. Ezeknek évi készpénzfizetése 30 frt. volt, mig a többi bért természetben kapták meg:

20 pozsonyi mérő kétszerest, 18 pozsonyi mérő árpát, 1 és 2/4 pm. köles kását, 46 font sót, 78 font szalonnát, 16 q. szalmát, 1 marha teleltetését, 7 sertés nyári tartását, 1100 négyszögöl szántását, valamint behordását /ezt t.i. az uradalom végezteti el/ 2 pár új csizmát, 3 bocskort, szabad őrletést, szabad tüzelést és lakást, valamint 1 marha nyaraltatását olcsó fübér mellett.

Ennek fejében a cselédek a munkaidő megszabása nélkül tartoztak a tisztek utasitása szerint dolgozni.